Balogh Levente 2018. január 15., 23:16

Belviszály újratöltve

Nos, magunk sem gondoltuk volna, hogy jóslatunk ilyen rövid időn belül beigazolódik. Hiszen alig fél év után Tudose és pártbeli főnöke között durván elmérgesedett az ellentét, és hetek óta mindketten azon ügyködtek, hogy keresztbe tegyenek a másiknak. Dragnea ugyanis fontolóra vette Tudose elmozdítását, ám a kormányfőt sem kellett félteni: le akarta faragni kormánya létszámát, ami nem csupán bürokráciacsökkenést hozna magával, hanem egyrészt kiszórhatná a számára kellemetlen Dragnea-szárny embereit, másrészt a parlamenti bizalmi szavazás révén megszilárdíthatná pozícióját a kormányban és a pártban is. Aztán hétfő este kiderült: megint a PSD elnöke kerekedik felül.

{K1}

A konfliktus egyértelműen bele volt kódolva a jelenlegi felállásba azzal, hogy Dragnea pártelnökként nem töltheti be a miniszterelnöki tisztséget azon jogszabály miatt, amely tiltja, hogy büntetett előéletű személyek kormánytagok legyenek. Mert hiába ő az úr a 2016-os parlamenti választást toronymagasan megnyerő PSD-ben, ha ezen tisztségét nem tudja „készpénzre”, azaz befolyásos kormányzati pozícióra váltani. A képviselőház elnöki tisztsége sem rossz persze, de miniszterelnökként lényegesen nagyobb mozgástérre és befolyásra tehetne szert.

Így viszont befolyása csak addig terjed, amíg az aktuális miniszterelnök rá nem ébred, hogy tényleges hatalom került a kezébe, amely révén elvileg nem kell a pártelnök bábjaként viselkednie. Sőt ha sikerül különböző hangzatos ígéretekkel elegendő befolyásos pártvezetőt a maga oldalára állítania, erős ellenpólust alakíthat ki. A probléma az, hogy mindez nem csupán a PSD belügye, hanem az egész országot érinti és igencsak káros. Hiszen a miniszterelnöknek a folyó kormányzati ügyek kezelése helyett ismét csak azzal kell foglalkoznia, hogy a pártelnökével viaskodik.

Bár Tudose az akasztós kijelentésével bebizonyította, hogy nem sok keresnivalója van a kormány élén – legalábbis egy magára valamit is adó országban –, az is tény, hogy a jelenlegi konfliktus megismétlődését akkor lehetne megelőzni, ha Dragneát elmozdítanák a helyéről, és olyasvalaki kerülne a oda, akinek nincs priusza, így a kormányfői tisztséget is betölthetné. Amíg ez nem történik meg, továbbra sem a miniszterelnök vagy bármely tárcavezető számít a kormány és az ország viszonylag normális működése legfőbb akadályának, hanem a kormánypárt elnöke.

{K2}