Indul a magyar kultúra hete Szatmáron, helyi és magyarországi művészek lépnek fel

Kiss Judit 2018. január 12., 22:22

Számos szatmári és magyarországi művész lép fel a szombaton kezdődő, egy hétig tartó magyar kultúra hetén Szatmárnémetiben. A rendezvénysorozatról Tóth-Páll Miklós színművész, a szervező Ady Endre Társaság elnöke beszélt a Krónikának.

Fotó: Dusa Gábor

Idén is megszervezi a magyar kultúra hetét Szatmárnémetiben az Ady Endre Társaság és a Harag György Társulat. Az immár tizenkettedik alkalommal tartandó, Egycsillagú égbolt című rendezvénysorozatról az Ady Endre Társaság elnöke, Tóth-Páll Miklós színművész elmondta, a szombaton kezdődő, egy hétig tartó program gazdag kulturális kínálattal várja az érdeklődőket.

A magyar kultúra hetét Szatmáron egyrészt a magyar kultúra napja január 22-i alkalmából tartják, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát, másrészt Ady Endre halálának évfordulójához, január 27-hez igazodva. A rendezvénysorozat címe, az Egycsillagú égbolt Fényi István nemrég elhunyt nagykárolyi költő Kölcsey Ferenc emlékére írt versének címe.

Tóth-Páll Miklós elmondta, az idei programsorozatban többek közt színházi előadások, monodrámák, koncertek, kiállításmegnyitók, könyvbemutatók szerepelnek,

szatmári, onnan elszármazott, valamint magyarországi írókkal, művészekkel találkozhat a közönség.
Bereményi Géza író és Kocsis István drámaíró is jön Szatmárra

A program szombaton Les Pál nagybányai festőművész kiállításának megnyitójával kezdődik 16 órától az Iparosotthonban, 17 órakor Kocsis István szatmári születésű történész, drámaíró A katarzis (emlékezés régi kollégákról) című írásának dramatizált változatát lehet megtekinteni. A történet a 70-es években játszódik, és egy bemutató utáni éjszakát elevenít fel Ács Alajos színművészéknél. Szereplői a Harag György Társulat volt színészei, előadják a társulat jelenlegi tagjai. Az előadás után közönségtalálkozót tartanak a drámaíróval.

Szombaton 19 órától nyílik meg hivatalosan a magyar kultúra hete az Északi Színházban a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon, Hommage à Kodály Zoltán című előadásával.

Vasárnap szintén a színházban Kocsis István Jászai Mari (A megkoszorúzott) című drámájának hazai ősbemutatóját láthatja a közönség az Ady Endre Társaság és a Harag György Társulat közös produkciójaként. Jászai Mari szerepében Kovács Nikolett, rendező Tóth-Páll Miklós. „Az Embert bizony a színház megvilágosítja... S a megvilágosított ember győzedelmeskedik: önmaga felett és a mulandóság felett” – idézte a szervezők közleménye Kocsis István Jászai Mariról szóló drámáját.

Kedden Bereményi Géza írót látja vendégül a rendezvénysorozat: a sokoldalú és nehezen beskatulyázható alkotó minden irodalmi műfajt kipróbált. A szatmári közönség az Irén levele című előadást láthatja,

amely Bereményi Géza Legendárium című, 1978-ban megjelent családregényében szereplő írás alapján készült. Irén csak egy levelet ír a testvérének, de közben elmeséli az életét. Látjuk a visegrádi SZOT-üdülőt a sálat kötögető szobatársnőkkel, a gyömrői ház kertjében hallgatózó ismerőst, az árnyékos presszó törzsvendégeit, érezzük a 70-es évek sűrű hangulatát.

Az előadásban Újhelyi Kinga Jászai-díjas színművész alakítja Vetró Irént, aki a Bereményi–Cseh Tamás dalokból ismert. Pál Hunor több karaktert is megformál: egyszerre groteszk és virtuóz, ahogyan időnként belép a történetbe, és jelen idejűvé varázsolja Irén visszaemlékezéseit. Újhelyi Kinga és Pál Hunor a debreceni Csokonai Színház művészei, az előadást Lőrincz Zsuzsa rendezte. Az előadás után közönségtalálkozót tartanak Bereményi Gézával.

Felolvasóest Ady emlékére

Szerdán a filharmóniában Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége ad hangversenyt. Pénteken A szétszóródás előtt című felolvasóestre várják az érdeklődőket, részletek hangzanak el Ady Endre verseiből és prózájából, valamint Makkai Sándor, Szabó Dezső, Német László, Schöplin Aladár, Raffai Ernő és Kovács András Ferenc Ady Endréről írt tanulmányaiból. A produkció anyagát Tóth-Páll Miklós állította össze. Január 27-én, szombaton Békés Csilla Mária szatmári születésű, Svájcban élő író, pszichiáter Svájci börtönrács című regényét mutatják be.

Szintén szombaton a csíkszeredai Role zenekar Túl a szemen című Ady-emlékműsora szerepel a programban.

A magyar kultúra hetét többek közt a Szatmár megyei hagyományos kultúrát megőrző és támogató központ, a szatmárnémeti városi tanács és megyei tanács, a Harag György Társulat, a Brighella Bábtagozat, a Bethlen Gábor Alap, valamint a szatmári református egyházmegye támogatja.

Tóth-Páll Miklós az Ady Endre Társaságról elmondta, tevékenységüket magyarországi pályázatoknak, állandó szponzoroknak köszönhetően folytatják, ugyanakkor a szatmári városi és megyei tanács is támogatja őket. Évente szerveznek hagyományosnak tekinthető rendezvényeket, ilyen például gyermeknap körül a Tavaszkirálynő, májuskirály elnevezésű gyerekvetélkedő, de rendszeresen vendégül látnak Szatmárról elszármazott írókat, művészeket, akikkel közönségtalálkozókat szerveznek.