Fityisz a kormányfőnek: nem mond le Carmen Dan belügyminiszter

Krónika 2018. január 11., 22:35

Nem hajlandó benyújtani lemondását Carmen Dan belügyminiszter, akinek távozását Mihai Tudose arra hivatkozva nevezte helyénvalónak, hogy a tárcavezető szerinte hazudott neki.

Fotó: Belügyminisztérium

Carmen Dan belügyminiszter csütörtök este rendezett sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy a minisztereket csak a kormánykoalíció illetékes testületei hívhatják vissza tisztségükből.

Ez egy politikai kormány, a minisztereket a kormánykoalíció illetékes testületei nevesítik és ugyancsak ezek döntenek a visszahívásukról” – jelentette ki a tárcavezető.

Carmen Dan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora 2017 januárja óta tölti be a belügyminiszteri tisztséget. A tárcavezető kedden kezdeményezte a kormányfőnél Bogdan Despescu rendőrfőkapitány menesztését, miután kiderült, hogy a rendőrségnél dolgozik az a napok óta keresett és hétfőn őrizetbe vett pedofil férfi, aki múlt héten egy felvonóban szexuálisan bántalmazott két gyereket Bukarestben. Mihai Tudose miniszterelnök azonban nem váltotta le Despescut, sőt éppenséggel Carmen Dant szólította fel távozásra, amiért az a kormányfő szerint hazudott neki a meneszteni kívánt országos rendőrfőkapitány kiszemelt utódjáról.

Tudose szerint a Dan által kijelölt Cătălin Ioniţă nem akarja átvenni a rendőrség vezetését, holott a belügyminiszter ezt állította neki. Carmen Dan csütörtökön este felmutatott egy írásos dokumentumot, amely Ioniţă vállalja az országos főkapitányi posztot, ha Despescu távozik.

{K1}