Felújítják a nagyváradi Fekete Sas palota mozitermét – kulturális központ létesül

Kőrössy Andrea 2018. január 10., 12:02

Elfogadta a nagyváradi önkormányzat a Fekete Sas palotában egykoron működő mozi belső terének korszerűsítésére vonatkozó műszaki-gazdasági mutatókat. A városháza európai uniós alapokból akarja finanszírozni a 23 millió lej értékűre becsült beruházást.

Fotó: Ebihoreanul.ro

A tervek szerint a felújítás során eredeti állapotába kerül a filmszínház, liftet szerelnek be a fogyatékkal élők számára, és több mellékhelyiséget is kialakítanak.

A hely kulturális központként működne, a vetítések mellett teret adna színházi előadásoknak és koncerteknek.

A nagyobbik helyiség ülőhelyek tekintetében 408 fő befogadására lenne alkalmas, illetve bálteremként mintegy 260 személy befogadását tenné lehetővé, míg a kisteremben a filmvetítéseken 145 vendég vehetne részt, és közel 100 résztvevővel zajló bálokat is tarthatnának ott.

A két terem berendezését úgy állítják össze, hogy azokat a rendezvény függvényében bármikor szét lehessen szerelni, illetve át lehessen alakítani. Az önkormányzat vonatkozó határozattervezetében az is szerepel, hogy a két helyiséget összekötő részben kiállítóteret rendeznek be, ahol végig lehet majd követni a Fekete Sas palota épületének alakulását a történelem során, továbbá az ott zajlott kulturális eseményeket bemutató tárlatot is bemutatnának.

A tervezésre, a szükséges engedélyek beszerzésére és a versenytárgyalás lebonyolítására körülbelül hat hónapot szánnak, a kivitelezés pedig 18 hónapig fog tartani. A mozi jelenleg igencsak leromlott állapotban van, főként tárolásra használja az a cég, amely a Fekete Sas palota korszerűsítését végzi. A filmszínház a 2000-es évek elején zárt be, a nagytermet ezt követően egy ideig játékteremként használták. Az évek során több alkalommal is végeztek nem megfelelő minőségű részfelújítást, ami tönkretette a belső teret.