Újabb szexuális bűncselekményt ismert be az előzetes letartóztatásba helyezett bukaresti rendőr

Bede Laura 2018. január 09., 16:49

Felmentették tisztségéből a Bukarest első, második és hatodik kerületi közlekedésrendészeti szolgálatának vezetőjét, Emanuel Vornicut – közölte kedden a Román Rendőr-főkapitányság.

Fotó: Pinti Attila

Erre azt követően került sor, hogy hétfőn őrizetbe vették egyik beosztottját, a három kiskorú szexuális bántalmazásával gyanúsított rendőrt,

akit kedden 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek.

A rendőrség közleménye értelmében főnökét, Emanuel Vornicut „a helyzet tisztázásáig” felmentik tisztségéből, továbbá fegyelmi vizsgálatot indítottak a váltásvezetők és a közlekedésrendészet pszichológusa ellen. A pedofíliával gyanúsított bukaresti közlekedési rendőr kihallgatása során beismerő vallomást tett.

{K1}

Nemcsak a múlt héten történt esetet – amikor két kiskorút molesztált a főváros 6. kerületében található társasház liftjében –, hanem a 2012-es szexuális bűncselekményt is beismerte, miszerint egy akkor hétéves kislányt bántalmazott szexuálisan. A térfigyelő kamerák felvételei alapján a 2012-es esetben nem ismerték fel a gyanúsítottat.

Az Emanuel Vornicu ellen foganatosított intézkedés előtt Carmen Dan belügyminiszter kedden hansúlyozta, hogy egyetlen rendőrségi vezető sem mondott le, miután egy nappal korábban azt kérte, hogy azok a vezető beosztású személyek, akik az évek során a szőnyeg alá söpörték a problémákat, tegyenek egy lépést hátra. A belügyminiszter értesítette a kormányfőt is az ügyről, illetve az eddig foganatosított intézkedésekről, de találkozni fog a pszichológiai tesztelő központ szakértőivel is.

Carmen Dan belügyminiszter hétfőn azt kérte a román rendőrség vezetőjétől, küldjenek jelentést szerdáig azzal kapcsolatban, hogy mennyire voltak komolyak és szigorúak a pszichológiai felmérések, amelyeknek alávetették a jelenleg kiskorúak szexuális bántalmazásával gyanúsított rendőrt, hogy milyen minősítést kapott a tesztelések során, illetve hogyan lehetséges az, hogy 1990 óta senkinek nem tűnt fel a viselkedése.

Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta,

nem kell kollektíven okolni a rendőrséget az előállt helyzetért, a rendszer azonban javításra szorul.

„Nem minden rendőr vétkes. Azt a néhányat, akik súlyos kihágásokat követnek el, azonosítják és kizárják a rendőrség soraiból. Az egész világon van példa ilyen esetekre a rendőrségek keretében, de az a fontos, hogy ilyen helyzetekben változtassanak azon, ami nem működik rendesen” – fogalmazott Dajbog, hozzátéve, hogy a pedofíliával gyanúsított férfi 1990 óta rendőr, és 2010-ben került a fővárosi közlekedésrendészethez.

A szóvivő úgy nyilatkozott, a belügyminisztérium elismeri, hogy az elmúlt években több példa is volt arra, amikor rendőrök súlyos vétségeket követtek el. Mivel a tárca jelenlegi vezetői szerint ez azt jelzi, hogy a rendőrség keretében alkalmazott ellenőrzési és tesztelési módszerek nem eléggé hatékonyak, szükségesnek tartja a rendszer átvilágítását, majd megreformálását.

Georgian Drăgan, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn azt nyilatkozta, hogy

a kiskorúak szexuális bántalmazásával gyanúsított rendőr „jó” és „nagyon jó” minősítéseket kapott a felmérések során, és eddig egyetlen alkalommal sem indult ellene bűnvádi eljárás.

A szóvivő szerint a rendőrség mindent megtesz, hogy a férfit felelősségre vonhassák azért, ami most történt, de a régebbi ügyekért is, amelyeket bizonyítékok hiányában nem sikerült lezárniuk. Drăgan arról is beszámolt, hogy a pszichológiai teszteket a pszichológusok kamarájának ajánlásai alapján végzik, azonban ezek alapján nem lehet megállapítani a pszichikai zavarokat. A szóvivő szerint a férfit utoljára 2014-ben vetették alá pszichológiai tesztelésnek, a következő tesztre pedig 2019-ben került volna sor.