Kolozsvári emlékeztető

A magyar politikai palettát uraló viszonyok ismeretében már az is eredménynek számít, hogy a három pártelnök tárgyalóasztalhoz ült egy közös cél érdekében. Persze nem titok, hogy a kolozsvári megállapodás létrejöttéhez elengedhetetlen volt a magyar kormány közvetítése, enélkül valószínűleg nem születik meg a hárompárti állásfoglalás, bármennyire is elkötelezettek az alakulatok az önrendelkezés mellett.

Van tehát egy 2-es számú Kolozsvári nyilatkozatnak is nevezhető megállapodás, a kérdés pedig az: mit tesz hozzá a mostani dokumentum a huszonöt évvel ezelőtt ugyancsak a kincses városban elfogadott, az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kimondó állásfoglaláshoz? Bizony nem túlságosan sokat.

Tény, hogy a Szent Mihály-templomban negyed évszázaddal ezelőtt elhangzott ünnepélyes eskütétel óta több, a közösségi autonómiák intézményrendszerét érintő törvénytervezet, statútum is napvilágot látott, az egyiket – majd annak módosított változatát – szavazásra is bocsátották a román parlamentben, és „természetesen” el is utasították. Örvendetes, hogy az erdélyi magyar közösség politikai képviseletét ellátó alakulatok kihirdetik: össze kívánják hangolni autonómiaelképzeléseiket, kérdéses azonban, hogy őszintén így gondolják-e.

Vajon miként jut majd közös nevezőre a három párt az önrendelkezés követelési formájának, kivívásának tárgyában, amikor az amúgy szövetségesnek számító MPP és RMDSZ még a közösen kidolgozott autonómiatervezete előterjesztését sem képes összehangolni, emiatt egyik képviselőjük az SZNT statútumát kénytelen benyújtani a bukaresti törvényhozás elé? Mikor születik meg végre az a sokat hangoztatott, elvárt politikai akcióegység, amely nélkül bármilyen elképzelés, koncepció hangzatos kordokumentum marad csupán?

Sajnos a fenti kérdésekre a legújabb pártközi megállapodás ismeretében sem tudjuk a választ. Arról nem beszélve, hogy a dokumentum szentesítését követően éppen az egyik aláíró jegyezte meg politikustársa nyilatkozata kapcsán: „látszik a válaszból, milyen perspektívái vannak az együttműködésnek”.

Úgyhogy az autonómia hallatán állandóan magyarveszélytől, Románia feldarabolásától tartó, az ország területi épségéért aggódó többségi társadalomnak igazán nincs oka vészharangokat kongatni. A magyarok huszonöt év elteltével jelezték, hogy az egykori célok nem változtak, és azok megvalósításáért továbbra is rendületlenül...

{K1}