Városok arcai, képei, történetei - tízéves a Kincses Képeskönyv sorozat
Hat erdélyi és két magyarországi városról jelent meg színes, gyermekek számára is befogadható kötet az immár tízéves Kincses Képeskönyv sorozatban. A kiadványok születéséről az alkotók beszéltek a Krónikának.
Tízéves lett 2017-ben a Kincses Képeskönyv című, erdélyi és magyarországi városok történetét látványos, varázslatos rajzokkal, felnőttek és gyerekek számára is érthető, érdekfeszítő szövegekkel bemutató sorozat, amelynek darabjai a városok különböző arcait és történeteit villantják fel.
Legutóbb decemberben a Csíkszeredáról szóló könyvet mutatták be a szerzők, szerkesztők. A Projectograph kiadónál napvilágot látott kötetek lapjain Kolozsvár, Marosvásárhely, Segesvár, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, valamint Székesfehérvár és Visegrád múltja, jelene elevenedik meg.
Egyes kötetek románul, angolul és németül is megjelentek, összesen nyolc várost mutatott be eddig a 15 kötetet számláló sorozat. Románul megjelent a Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Segesvárt, Sepsiszentgyörgyöt, angolul a Kolozsvárt és Segesvárt, németül pedig a Segesvárt bemutató darab.
A kötetek születéséről, a munka kulisszatitkairól, illetve a további tervekről Zágoni Balázs ötletgazdát, szerkesztőt, Jánosi Andrea képzőművészt, illusztrátort, Zágoni Bálint szerzőt, szerkesztőt kérdeztük.
„Kezdetben senki nem volt még biztos a csapatból abban, hogy meg is tudjuk valósítani a várostörténeti sorozatot, de aztán sorra születtek a színes kötetek elsősorban Jánosi Andrea ilyen irányban is kibontakozó tehetségének köszönhetően.
Az, hogy szerzőként az én nevem szerepel az egyes könyveken vagy az öcsémé, Bálinté, annyit jelent, hogy megkapjuk a történészektől a nyersanyagot, amit a gyerekek számára is érthetően dolgozunk át” – mondta el Zágoni Balázs.
Úgy fogalmazott, mindig kihívást jelent, hogy színes legyen a kötet, nemcsak az illusztrációk tekintetében, hanem hogy legyen benne technikatörténet, oktatástörténet, szerepeljenek benne a fontos csaták és épületek, de egyik se domináljon.
– fejtette ki Zágoni Balázs. Hozzátette, az is sokat számít, hogy egy várostörténeti elem hogyan kapcsolódik a mához: ha például egy ma is álló műemlékről van szó vagy olyan személyiségről, akinek szobra áll, akkor ez úgy jelenik meg a könyvben, hogy a gyerek, aki olvasta, a városban járva össze tudja kapcsolni az adott épületet, szobrot vagy teret egy történettel.
„Ami a városok kiválasztását illeti, nem az eredetileg tervezett listánk szerint alakultak a dolgok, hiszen megkerestek bennünket önkormányzatok, múzeumok. Például Brassó rajta volt eredetileg a listán, de még nem készült el a könyv, közben meg olyan városokról, mint például Székesfehérvár, amire nem számítottunk, elkészültek.
ugyanakkor Budapestről szóló kiadványt is tervezünk, ami hosszasabb előkészületet igényel majd” – fejtette ki az ötletgazda.
Jánosi Andrea képzőművész, illusztrátor, a sorozat vizuális részének alkotója úgy értékelt, az elmúlt tíz év szerkesztői és rajzolói munka tekintetében is megfeszített volt. „Az elején nem tudtuk, mekkora fába vágtuk a fejszénket, és úgymond »lépcsőt másztunk«. Az első kötet megjelenése után kiderült, sikeres a kiadás, aztán azon gondolkodtunk, mi legyen a következő kötet. Közben érkeztek a felkérések, amiknek eleget kellett tennünk” – mondta a képzőművész.
Arra a kérdésre, hogy van-e kedvence a sorozatból, azt felelte, mindenik könyvbe beleszeret, amikor elkezd vele dolgozni.
De sikersztori a Segesvár-könyv, hiszen a város egy kis ékszer, angolul, németül egyaránt jól elkel helyben a kötet” – mondta Jánosi Andrea. Arra is kitért, a várostörténeti kötetek megrajzolása egyfajta időutazás, bele kell ásnia magát a különböző történelmi periódusokba, bár közelről sem oly mértékben, mint a történészeknek.
„Én egy kivonatolt, lecsupaszított várostörténeti szöveget kapok kézhez, az illusztrálásban pedig a történészek, valamint az összegyűjtött tapasztalatok, a különböző albumok, a világháló, a könyves források segítenek.
Előbb az embereket képzelem el, köréjük építem a teret, amihez elég pontos leírást kapok: munkámat folyamatosan ellenőrzik a történészek, így könnyű nekem, javítom, csiszoljuk a látványt”
– ecsetelte a képzőművész.
Jánosi Andrea ha forrásokra támaszkodva is, de külön világot teremt, mint mondta, egyrészt szárnyalhat a fantáziája, van szabadsága, másrészt a pontosságnak, amihez ragaszkodni kell, különböző rétegei vannak.
„Van a topográfiai pontosság, persze valamennyit enged ebből az ember, főleg ha felülről nagy távlatokat kell befogni. Ahogy közeledünk az objektumokhoz, a következő az építészeti sík, ahol oda kell figyelni az épületek külalakjára, a homlokzatokra, tagolásokra, itt pontosabbnak kell lenni. Aztán jön a tárgyi szint, az eszközök, járművek, tárgyhasználat, öltözékek, kiegészítők megrajzolása, itt már inkább rám bízzák a dolgot, de ezt is szeretem ellenőriztetni a szakemberekkel. Az arcok pedig végképp az én dologom, valamint az, hogy hány emberrel, kutyával, macskával gazdagítom az utcaképet” – mondta az illusztrátor. Beszámolt arról, hogy az alkotócsapat tagjai folyamatosan kapcsolatban állnak egymással, így volt ez a legújabb, a Csíkszeredát bemutató könyv esetében is, amikor helyi történészekkel, szakértőkkel működtek együtt.
A Mikó-várban gyűltünk össze havonta, inspiratív volt a környezet, gördülékeny a munka. Csíknak nagy értéke Csíksomlyó, és ez a kötet szerves részét képezi, megjelenik a kegyhely története a ferences rend megjelenésétől egészen napjainkig – ez külön kis kincse a könyvnek” – mondta Jánosi Andrea. Úgy fogalmazott, ebben a munkában a rutin nem működik: nem lehet könnyebb egy városról megjelenő kötet létrehozása csak azért, mert már jelentek meg kötetek a sorozatból.
„Mindenik könyv ugyanolyan fegyelmet, figyelmet, időt és munkát igényel. Számomra egy kötet megrajzolása, festése pont ugyanolyan szép és szerethető munka, mint tíz évvel ezelőtt” – értékelt a képzőművész.
Zágoni Bálint a várostörténeti sorozat másik ötletgazdája, szerkesztője, szerzője, akinek nevéhez fűződik a Nagyváradot, Segesvárt és Sepsiszentgyörgyöt, valamint a legújabb, a Csíkszeredát bemutató kötet. A Krónika kérdésére elmondta, a legutóbbi könyv szerkesztése kicsit más volt számára, mint a korábbiak.
Mivel a Csíki Székely Múzeum nyolc munkatársa is írt a könyvbe, kezdetben attól tartottam, hogy túlságosan heterogén lesz a végeredmény. Szerencsére mindenkinek sikerült ráhangolódnia erre a stílusra, és a múzeum egyik munkatársa kimondottan a szöveggondozásra összpontosított, így a könyvet lapozva nem érződik, hogy hány szerző tollából származnak a szövegek” – mondta Zágoni Bálint.
Úgy értékelt, sikeres az elmúlt tíz év, hiszen összesen több tízezer példány jelent meg ebben a hiánypótló sorozatban. A sorozatról részletek a Kincseskönyv.ro holnapon találhatók.