Öt munkanapból hármat rendelnek ingyen a háziorvosok Szatmár megyében

Krónika 2018. január 05., 21:21

A Szatmár megyei háziorvosok úgy döntöttek, hogy január 9-étől kizárólag magánrendelőként üzemelnek: hétfőtől szerdáig ingyen, csütörtökön és pénteken térítés ellenében rendelnek – tájékoztat Călin Bumbuluţ, a háziorvosok megyei szövetségének elnöke.

Fotó: Barabás Ákos

Viorica Shibata, a megyei egészségbiztosítási pénztár szóvivője szerint a megye 147 háziorvosa közül 48-an aláírták a szerződés meghosszabbítását.

Azok az orvosok, akik nem hosszabbítottak szerződést, nem állíthatnak ki támogatott vényeket és küldőpapírokat, a súlyos betegeknek azonban jogukban áll szakorvosnál jelentkezni küldő cédula nélkül is.

A háziorvok elégedetlenek azzal, hogy az alapellátás az egészségügyre fordított összeg mindössze 5,8 százalékát kapja (a tavaly ez a szám 5,77 százalék volt), olyan körülmények között, hogy az Európai Unió országaiban az ágazat részesedése a 15 százalékot is elérheti.