Johannis alkotmányban tiltaná a korrupt politikusok szerepvállalását

MTI 2018. január 05., 15:51

Nincs keresnivalójuk bűnvádi eljárás alá vont vagy elítélt politikusoknak az állam vezetésében, jelentette ki pénteken Klaus Johannis államfő. Szerinte ezt a feddhetetlenségi követelményt alkotmányba is kell foglalni.

Fotó: Presidency.ro

Az államfő a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) pénteki tisztújító ülésén intézett ily módon burkolt támadást a szociálliberális kormánykoalíció vezetői ellen, akiket azzal vádolt, hogy az elmúlt évben önös érdekből, alapos szakmai vita nélkül próbálták módosítani az ország büntetőpolitikáját.

„Az utóbbi időben élénk vita zajlik az igazságszolgáltatásról, ami nem csoda, ha azokra gondolunk, akik ellen büntetőeljárás indult, vagy akiket büntetőperekben elítéltek. Többször mondtam és fogom még mondani, hogy

ilyen embereknek nincs mit keresniük az állam vezetésében, mert nyilvánvalóan önös érdekük mindig arra fogja késztetni őket, hogy megkérdőjelezzék a bírák és ügyészek döntéseit, súlyos kárt okozva az államnak azáltal, hogy megingatják az állampolgárok bizalmát az igazságszolgáltatásban”

- mondta az elnök. Johannis szerint a bírák és ügyészek szakmai testületeként működő CSM - amely a tavaly többször állást foglalt az igazságszolgáltatás átszervezése és azon kezdeményezések ellen, amelyek enyhítenék a büntetőjog szigorát - kiválóan ellátta alkotmányos szerepét.

Az alaptörvény szerint a CSM az „igazságszolgáltatás függetlenségének őre”, Johannis pedig arról biztosította a testületet: minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a politikum ne befolyásolhassa a bírák és ügyészek döntéseit.

Decemberben a szociálliberális parlamenti többség az RMDSZ támogatásával - a korrupcióellenes tüntetések és a jobbközép ellenzék tiltakozása ellenére - megszavazta az igazságszolgáltatási rendszer átszervezéséről szóló törvénycsomagot, amelyet még nem hirdetett ki az államfő, mert többen is óvást emeltek ellene az alkotmánybíróságon.

A szociálliberális kormánytöbbség a büntető törvénykönyv módosítását célzó javaslatairól is parlamenti vitát nyitott, ezekkel kapcsolatban azonban az RMDSZ jelezte, hogy „súlyos fenntartásai” vannak.