Vásárhelyi iskolaügy: semmisnek nyilvánította a törvényszék az igazgató elleni vádemelést

MTI 2018. január 05., 15:39

Jogerősen megsemmisítette a Maros megyei törvényszék a vádemelés bizonyos iratait abban a büntetőperben, melyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) indított a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása és működtetése miatt.

Fotó: Boda L. Gergely

A 2017. december 28-án hozott végzés kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A kivonat szerint a törvényszék felszólította az ügyészséget, hogy a végzés kézbesítésétől számított öt napon belül közölje: ezek után fenntartja-e még a vádiratot, vagy visszakéri kiegészítés végett.

A törvényszék mind Tamási Zsolt, mind pedig Ștefan Someșan esetében a nyomozást elrendelő 2016. november 3-án keltezett ügyészségi rendeletet találta törvénytelennek, és zárta ki a vádiratból.

Gogolák H. Csongor, Tamási Zsolt ügyvédje az egyik közösségi portálon tett pénteki bejegyzésében azt közölte: a döntéssel a törvényszék jogerősen törvénytelennek minősítette a DNA vádiratát. Az ügyvéd az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a megindokolt végzést védence számára még nem kézbesítették, így nem tudja, hogy a bírák pontosan mely kifogásaikat fogadták el.

Hozzátette: csak az indoklás és az ügyészség válasza alapján válik majd egyértelművé, hogy a vádemelés bizonyos iratainak a kizárása milyen mértékben befolyásolja az ügyet.

A múlt év végi tárgyaláson a törvényszék Ștefan Someșan ügyvédje kérésére alkotmányossági vizsgálatot is kért az alkotmánybíróságtól az ügy bizonyos vonatkozásaival kapcsolatban.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és 2017 szeptemberében emelt vádat ez ügyben Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen. Az ügyészségi vizsgálat és az iskola létrehozásának a részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése vezetett oda, hogy a tanévkezdéstől megszűnt önálló intézményként működni a Római Katolikus Gimnázium.

Diákjai továbbra is ugyanabban a - római katolikus egyház tulajdonában levő - épületében kezdhették meg a tanévet, ahol korábban is tanultak, de ehhez már a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium biztosította a szervezeti keretet.

A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a kilátásba helyezett vétóját.