Lucan-ügy: tanúként idézte be Bocot és Bodogot az ügyészség

Kőrössy Andrea 2018. január 04., 16:21

Tanúként idézte be a DIICOT Emil Boc kolozsvári polgármestert, Florian Bodog egészségügyi minisztert és Vasile Dâncu volt kormányfő-helyettest a sikkasztással gyanúsított Mihai Lucan kolozsvári urológust érintő ügyben.

Fotó: Lukmed.ro

Az idézéseket állítólag már napokkal ezelőtt elküldték, a Mediafaxnak azonban Boc, Bodog és Dâncu cáfolta, hogy ilyesmit kapott, illetve hogy behívták a vádhatósághoz. A források szerint nem kizárt, hogy a három politikust előállítási paranccsal viszik be kihallgatásra.

Egy kolozsvári ügyvéd eközben arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy ingyenesen vállalja a magukat Mihai Lucan áldozatának valló személyek védelmét.

A Digi 24 hírtelevízió beszámolója szerint a kifejezetten az orvosi műhibákkal kapcsolatos ügyekre szakosodott Dan Dorin Tătaru annak nyomán döntött így, hogy személyesen ismeri Emanuel Ungureanut, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselőjét, aki korábban a Kolozsvári Urológiai és Vesetranszplantációs Intézetnél, – Lucannal együtt – dolgozott, és aki az elmúlt években számtalan feljelentést tett az általa tapasztalt visszaélések miatt.

Az ügyvéd úgy fogalmazott: tiszteli Ungureanu munkáját, különösen azért, hogy nagyfokú odaadással kezelte a veseelégtelenségben szenvedő gyermekeket, továbbá hogy tenni akar az egészségügyi rendszer hibái ellen. „Úgy gondolom, hogy ez az ügy és ez a leleplezés nem is annyira Mihai Lucan orvosról, mint a romániai egészségügyi rendszerről szól, amely az elmúlt 28 évben rengeteg áldozatot követelt” – magyarázta Dan Dorin Tătaru.

A szakértő minden olyan személy védelmét bérmentesen vállalja, „akinek köze volt Mihai Lucanhoz, és papírokkal tudja igazolni, hogy miatta szenvedett kárt”.

Az ügyvéd egyébként „mind a bírák, mind az ügyvédek szempontjából” nehéz ügynek tartja a Mihai Lucant érintő esetet, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az orvosi műhiba nehezen bizonyítható, hiszen a szakértői véleményeket az állami közegészségügyi rendszerben orvosok készítik, „akik abszolút elfogultak”.

Emanuel Ungureanu egyébként szerdán háromórás kihallgatáson vett részt a DIICOT székhelyén, akkor számolt be arról, hogy az ügyben Emil Boc és Florian Bodog is érintett.

{K1}

A képviselő azt nyilatkozta: Mihai Lucan magánklinikája, a kolozsvári Lukmed nem is jöhetett volna létre a polgármester közbenjárása nélkül, akit az urológus ott, valamint az állami urológiai klinikán is megműtött. Emil Boc azonban határozottan cáfolta, hogy különleges bánásmódban lett volna része.

Hasonlóan reagált Florian Bodog, aki a Mediafaxnak azt nyilatkozta: Ungureanu kijelentései „teljes mértékben valótlanok”. Mihai Lucant december 21-én vették őrizetbe, 22-én pedig a bukaresti bíróság hatósági felügyelet alá helyezte, miután visszautasította az ügyészség előzetes letartóztatásra vonatkozó kérését.