Forintmilliárdok az Orbán-kormánytól erdélyi magyar egyházaknak, szervezeteknek

Krónika 2017. december 28., 19:33

Több mint százmillió eurós támogatást folyósít az Orbán-kormány az erdélyi magyar történelmi egyházaknak és számos erdélyi magyar szervezetnek. Az erről szóló kormányhatározatok szerdán jelentek meg a Magyar Közlönyben – adta hírül a Maszol.ro.

Jelentős támogatásban részesülnek az erdélyi sportakadémiák is Fotó: Sándor Csilla

Az összesen több mint 33 milliárd forintos támogatási keretből a legnagyobb összeget, 26,78 milliárd forintot (közel 90 millió eurót) az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület kapja a magyar kormánytól „programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása” jogcímen. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 1,5 milliárd, a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház 250 millió forintban részesül.

Kiemelt támogatást, 810 millió forintot kap a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia által létrehozott Mens Sana Alapítvány, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia működtetője.

Jelentős – 70 és 170 millió forint közötti – összegben részesülnek az erdélyi magyar színházak háttérszervezetei: a nagyváradi Szigligeti Tanoda Egyesület, a szatmárnémeti PROSCENIUM Alapítvány, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány, a csíkszeredai Kortina Egyesület, a gyergyószentmiklósi Figura Kulturális Egyesület, a székelyudvarhelyi Pro Theatrum Alapítvány, de jutott 20 millió forint a kézdivásárhelyi „VÍGADÓ” Kulturális Alapítványnak is.

A magyar kormány erdélyi sportinfrastruktúra-fejlesztési, turisztikai és egyéb kiemelt beruházások támogatásáról is döntött. E szerint a Sepsiszentgyörgy Sport Akadémia 1 milliárd, a Csíkszereda Sport Akadémia 500 millió, a Székelyvarság Sí- és Túraközpont Egyesület 420 millió, az Erdélyi Madárfészek Godako Ökölvívó Akadémia 454 millió, a Székelyudvarhelyi Kézilabda Akadémia 441 millió forintot kap.

Harmincmillió forintos támogatásban részesül Farkaslaka sportbázisának modernizálása, 30 millió 800 ezer forintban a Szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola rekortán borítású multifunkcionális sportpályájának fejlesztése.