A jó irány keresése
A római katolikus egyházfő december 24-én este megfogalmazott bibliamagyarázatában a Szent Család menekülését a mai világban otthonukat és hazájukat elhagyni kényszerülő milliókéval hasonlította össze. Kiemelte: a karácsony annak az ideje, hogy a másokkal szembeni félelem érzése szeretetté változzon, és arra kért mindenkit, hogy adjunk helyet társadalmunkban a menekülőknek, senki se érezze, hogy ezen a földön nincsen számára hely. Aztán nem sokkal később, karácsony napján mondott üzenetében Ferenc pápa már arra is kitért, hogy az emberiség fejlődése társadalmi és környezeti pusztuláshoz vezetett.
A két beszéd fentebb kiemelt gondolatai egy olyan összeférhetetlenségre világítanak rá, amely a hívő, szerető embereket is kétségek közé taszítja: hogyan képes jónak mutatkozni, jót cselekedni egy beteg, „pusztulófélben” lévő társadalom? Hogy tudjak segítő kezet nyújtani a messziről menekülőnek, miközben már a közvetlen környezetemben felmerülő feladatok, problémák is bőven meghaladják erőimet?
Nap mint nap megtapasztaljuk, mennyire átitatja a rosszakarás, a gyűlölet a nyugati gondolkodásmód és erkölcs értékeire alapuló, de azokat folytonosan meghazudtoló mai világunkat, ráadásul mindez nálunk, közép-kelet-európaiaknál csak ezután fog tetőzni a jól ismert „fáziskésés” miatt. Egyre több család esik szét az esztelen vágy- és pénzhajhászás következtében, egyre több közösséget rombol szét a politika, a makacs véleményformálás, az egyénbálványozás megosztó ereje. Manapság már az is nagy dolog, ha valakinek sikerül élő, szeretetteljes kapcsolatot ápolnia szüleivel, gyermekeivel, közeli rokonaival, barátaival, ha nincs haragosa a tömbházban, az utcában, és nagy ritkán hajlandó olyan teendőket is elvégezni, amelyekből saját haszna nemigen származik.
Igen, a legtöbben pontosan olyanok vagyunk, mint azok, akik nem fogadták be a népét, otthonát, földjét elhagyó Szent Józsefet, Szűz Máriát és a születendő kisdedet. Nem vagyunk jók, és bizony nem is válhatunk azzá a földönfutókból gazdasági hasznot húzó nagyhatalmak csettintésére. És azt sem merjük kijelenteni, hogy nem félünk – lásd a Vatikánvárosban foganatosított biztonsági intézkedéseket, az európai nagyvárosokban tapasztalt állandó készültséget.
Ilyen körülmények között Ferenc pápa karácsonyi üzenete csakis arra ösztökélhet, hogy először saját társadalmunkban, közösségünkben, családunkban, saját magunkban próbáljunk szeretetteljes rendet, nyugalmat, békét teremteni. Ugyanis mindezek hiányában álságos mutatvány a nincstelenek megmentőjeként, világmegváltó szerepben tetszelegni.
{K2}
{K1}