Felújítják a hallássérültek iskoláját Kolozsváron

Kőrössy Andrea 2017. december 21., 15:33

Korszerűsítik a kolozsvári Koz­mutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskoláját, amely az országban az egyetlen, hallássérült gyermekeket oktató, magyar tannyelvű tanintézet. 

Fotó: RMDSZ.ro

Erről tájékoztatott szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében a Kolozs megyei önkormányzat, amelynek hatáskörébe az iskola tartozik.

A beruházás, amelynek technikai-gazdasági tervét már elfogadta az önkormányzat, közel 800 ezer euróba (3,7 millió lejbe) kerül, a megyei tanács vissza nem térítendő finanszírozást fog igényelni.

Az 1888-ban létrehozott általános iskola az évtizedek során Kolozsvár több helyszínén működött, mostani, 1959-ben kijelölt székhelye három épületrészből áll, amelyek a tanintézetnek, a bentlakásnak és a műhelyeknek adnak otthont. Az iskolaépületet 2013-ban újították fel, míg a kollégium egy modern, 2001-ben épített ingatlanban működik, így

a mostani korszerűsítés a harmadik, 1918-ban felhúzott, mostanra meglehetősen leromlott állapotba került épületrészt érinti.

A megyei tanács közleménye szerint a beruházásra nagy szükség van, az épület kifogásolt állapota miatt például a műhelyek csak a nyár folyamán működhetnek ott. „A korszerűsítés nyomán kedvező feltételeket fogunk biztosítani a különféle terápiák lebonyolításához. A munkálatok révén az ingatlan állapota a legkorszerűbb elvárásoknak felel majd meg, és maximális kihasználtsággal működhet” – fogalmazott Alin Tişe, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke. A 648 négyzetméter felületű épületet 25 hónapon belül kell modernizálni.

A szakértői vizsgálatok szerint széles körű beavatkozásra van szükség, az alap megerősítésétől kezdve a lépcsők korszerűsítéséig mindent fel kell újítani.

Az 1905-ben született és 1995-ben elhunyt Kozmutza Flóra gyógypedagógus, pszichológus, francia–német–magyar szakos középiskolai tanár nevét viselő tanintézetbe a hallássérült gyermekeken kívül autizmussal diagnosztizált és enyhébb mentális problémákkal küzdő diákok is járnak nemcsak Kolozs, hanem a környező megyékből is.