Aggódnak az állatorvosok az új törvénymódosítás miatt, a fogyasztók egészségét féltik

Bíró Blanka 2017. december 21., 11:19

A fogyasztók egészségét is veszélyezteti az állatorvosok tevékenységét szabályozó, nemrég módosított törvény alkalmazása – hívják fel a figyelmet a szakértők. Az állatorvosi kamara az alkotmánybírósághoz fordul.  

Fotó: Boda L. Gergely

Elsősorban közegészségügyi szempontból tartják aggályosnak az állatorvosok tevékenységét szabályozó törvény módosítását a szakma képviselői és az ellenzéki politikusok, mi több, az új jogszabály meglátásuk szerint több sebből is vérzik.

Az állatorvosi kamara már bejelentette: az alkotmánybíróságon támadja meg a jogszabályt, és képviselői szerint esély is van arra, hogy nekik adjanak igazat,

hiszen a sarkalatos törvényt egyszerű jogszabállyal módosították, így bíznak benne, hogy mégsem lép életbe.

Az állatorvos végzettségű Magyar Lóránd parlamenti képviselő a Krónika érdeklődésére elmondta, az RMDSZ-frakció a szakbizottsági és parlamenti vitán is a törvénymódosítás ellen szavazott, mivel több pontját is aggályosnak találják.

A politikus rámutatott: az új jogszabály nem teszi kötelezővé, hogy az állatorvosi gyógyszereket forgalmazó cég tulajdonosa állatorvos legyen, megengedően fogalmaz

– „lehet állatorvos” –, sőt ezen túlmenően a gyógyszertárakban sem kötelező már az állatorvos jelenléte. „Egy asszisztens is lehet elárusító a gyógyszertárban, de az orvos jelenlétére szükség van, hogy megfelelő útbaigazítást adhasson a termékekről” – szögezte le a képviselő.

Fotó: Barabás Ákos

Magyar Lóránd elhibázottnak tartja azt a törvénycikkelyt is, miszerint az állatok tulajdonosa megvásárolhatja a különböző oltóanyagokat, szérumokat. Rámutatott:

ezeket a készítményeket csak speciális körülmények közt lehet tárolni, ellenkező esetben nem fejtik ki a hatásukat.

A szakember rendkívül kockázatosnak nevezte azt az engedményt is, miszerint ezentúl az állatorvosi asszisztensek is beadhatják az érzéstelenítőket, holott meglátása szerint nincs megfelelő képesítésük ezeknek a veszélyes anyagoknak a használatára.

Követhetetlen folyamatok

A parlamenti képviselő szerint a lakosság egészségére is veszélyes lehet, hogy követhetetlenné válik az antibiotikumok használata, ha nem állatorvos adagolja, hanem a gazda,

előfordulhat, hogy nem várja meg, míg a hatóanyag kiürül az állat szervezetéből, leadja a tejet, eladja a húst, tojást, így az antibiotikum bekerül az emberi szervezetbe. „Mindez olyan körülmények között, hogy Románia jelenleg is az elsők között van az EU-ban az élelmiszerekben kimutatható antibiotikumok tekintetében” – mondta Magyar Lóránd. Elmondta továbbá, a kormánypártok a vita során azzal érveltek, hogy a kis településeken is, ahol nincs állatorvos, a gazdák hozzá kell jussanak a gyógyszerekhez az állataik számára.

A politikus azonban úgy véli, valójában gyógyszergyártók és forgalmazók lobbija állhat a háttérben,

hiszen a könnyítésekkel megkétszereződhet az állatok számára gyógyszereket forgalmazó létesítmények száma – a jelenlegi kétezerről akár négyezerre, országos szinten –, ez pedig egyértelműen a gyártóknak és a forgalmazóknak kedvez, miközben az állatorvosok megélhetését veszélyezteti.

Fotó: Thomas Campean

A módosított jogszabály közegészségügyre gyakorolt ártalmas hatásaitól tart Sikó Barabási Sándor, a Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője is. Szerinte még

most is „foghíjas” az antibiotikumok, különböző gyógyszerek hatóanyagának a követése, holott kötelező, viszont ha a gyógyszerforgalmazást és azok beadását kivonják az állatorvosok felügyelete alól, tovább romlik a helyzet.

Most is előfordul, hogy a gazdák nem tartják be az állatorvos utasításait, ám ha orvosi felügyelet nélkül gyógyszereznek, még rosszabb lesz a helyzet, szögezte le a főállatorvos.

Vizsgálati hiányosságok

A jelenlegi helyzet visszásságaira is rámutatott lapunknak nyilatkozva Kölcze Gyula sepsiszentgyörgyi állatorvos. Elmondta,

helytelennek tartja, hogy minden utcasarkon lehessen gyógyszert vásárolni, ám most is történnek visszaélések.

Szerinte, inkább arra lenne szükség, hogy a végéről fogják meg a történetet, az élelmiszereket folyamatosan ellenőrizzék. Ehhez beruházásokra lenne szükség, minden élelmiszer-biztonsági egységnél jól felszerelt laboratóriumokat kellene berendezni, hogy a megengedettnél magasabb gyógyszerszintet az állati eredetű élelmiszerekben mérni tudják. Egy neve elhallgatását kérő állatorvos lapunknak szintén úgy nyilatkozott,

elsősorban a közegészségügyi okok miatt aggályos az új jogszabály,

azt nem tartja gondnak, hogy csökkenhet az állatorvosok bevétele, hiszen a kiesést a szolgáltatások díjszabásának enyhe növelésével pótolni tudják.