Több száz fuvarozó tiltakozott szerdán Bukarestben, miközben csatát nyertek Európában

Bálint Eszter 2017. december 20., 16:55

Miközben Bukarestben több száz taxis és más közúti fuvarozó tiltakozott az illegális személyszállítás – köztük kimondottan az Uber alkalmazás – megszüntetése érdekében, az Európai Bíróság kimondta, az Uber közlekedési vállalatnak minősül.

Fotó: Agerpres

Több száz bukaresti és az ország más városából odasereglett taxis és buszsofőr sorakoztatta fel járművét szerdán a román fővárosban a Győzelem (Victoriei) téren, a kormánypalota előtt az Uber internetes fuvarmegosztó cég és más hasonló vállalkozások tisztességtelennek tartott konkurenciája ellen tiltakozva. 

A hivatásos közúti fuvarozókat vállalkozásokat tömörítő COTAR szövetség által szervezett megmozdulás résztvevői

annak a joghézagnak a felszámolását követelték, amely lehetővé teszi, hogy az Uber által foglalkoztatott gépjárművezetők személyszállítási engedély nélkül is fizető utasokat vegyenek fel, miközben az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt gépkocsi.

Felemelték ugyanakkor a hangjukat az úgynevezett taxis hiénák és más illegális személyszállítást végző cégek működése ellen is. Fő követelésük, hogy a kormány fogadjon el egy sürgősségi rendeletet, amivel rendezi a 2003/38-as törvényben szereplő joghézagot. Szerintük ugyanis problémát vet fel, hogy a személyszállítás körülményeit meghatározó jogszabály csak abban az esetben bünteti az illegálisan tevékenykedőket, ha visszaesők, ezt pedig az eddigi tapasztalatok szerint nehezítette az illetékes hatóságok dolgát.

Hiába vártak romániai megoldásra

A nagyszabású tüntetést – mint ismeretes – eredetileg december 13-ára hirdette meg a COTAR, ám Mihály volt román király temetése miatt, illetve azért, mert Felix Stroe közlekedésügyi miniszter a tiltakozás előtt összehívott egyeztetésen ígéretet tett nekik a helyzet rendezésére, egy héttel elhalasztották azt, várva a konkrét megoldást. 

„Biztos forrásból értesültünk arról, hogy a kabinet szerdai ülésén nem fognak tárgyalni a törvénymódosítást célzó sürgősségi kormányrendeltről, ami megszüntetné a kalózkodást, és leállítaná azon cégek tevékenységét, amelyek engedély nélkül szállítanak. Felix Stroe úr határozottan vállalta, hogy a december 20-ai kormányülésen elfogadják a sürgősségi kormányrendeletet, ami eltörli az „ismételten” kifejezést a 2003/38-as törvényből, és így az illetékes hatóságok egységesen tudják majd alkalmazni a jogszabályt” – nyilatkozta Vasile Ștefănescu, a COTAR elnöke.

Emlékeztetett, az ágazatban tevékenykedők már több éve várnak erre a sürgősségi kormányrendeletre, ami „megfékezné a kalózkodást és minden olyan cég tevékenységét, amely engedély nélkül szállít, megbújva bizonyos digitális platformok mögött”.

Bogdan Dincă, a COTAR fuvarozói szövetség bukaresti szervezetének elnöke közben a sajtó képviselőinek nyilatkozva határozottan leszögezte,

már nincs miről egyeztetniük a kormány illetékeseivel, csupán arra várnak, hogy a kabinet elfogadja a rendeletet.

„Hiányzik a parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter jóváhagyása. Úgy gondolták, nem sürgős, be akarják terjeszteni a döntéshozók elé, hogy vitassák meg. Mi úgy gondoljuk, hogy sürgős” – vélekedett az illetékes, aki egyúttal bejelentette, amennyiben nem rendezik követeléseiket, úgy a következő napokban is folytatják a tüntetést. „21-ére és 22-ére is van engedélyünk, eltökéltek vagyunk a tüntetés folytatására, amennyiben a kormány nem orvosolja a problémát” – jegyezte meg Dincă.

Fotó: Pixabay.com

Bukaresti szigor

Közben egy nappal korábban Bukarest önkormányzata saját hatáskörébe vette a helyzet orvoslását, és Gabriela Firea főpolgármester javaslatára megszigorította a taxisengedélyek kibocsátásának feltételeit, a határozat értelmében pedig

ezentúl ötezer lejig terjedő bírsággal büntetik az engedély nélküli taxistevékenységet.

A COTAR szerint a döntés taxisok és a polgárok szempontjából egyaránt jótékony hatású.

„A ránk vonatkozó szabályok is szigorodtak. Egyetértünk azzal, hogy sorainkban is voltak gondok, de ez még nem teszi indokolttá az illegális személyszállítást” – szögezte le Bogdan Dincă, a COTAR bukaresti szervezetének elnöke. A fuvarozói szövetség ugyanakkor közleményben emlékeztetett, hogy a taxisok „az ország többi részén tovább szenvednek a versenyellenes helyzet és a kalózkodás miatt, így a tiltakozó megmozdulások folytatódnak”.

Az Uber nem vette magára, a Clever igen

Bár a sajtó szerint a főpolgármester javaslata elsősorban az Uber ellen irányul, a fuvarmegosztó (ridesharing) szolgáltató nem vette magára az önkormányzat döntését. „Első ránézésre a módosítások nem hatnak ki az Uber szolgáltatásaira. Kielemezzük, és az elkövetkező időszakban előrukkolunk véleményünkkel vagy javaslatainakkal, hogy elkerüljük a visszaélésekre okot adó értelmezéseket. A bukaresti főpolgármesteri hivatal partnerei akarunk lenni” – értékeltek az Uber illetékesei.

Magára vette viszont a módosításokat a Clever Taxi, ami egy okostelefonos alkalmazás, amelynek segítségével taxit lehet rendelni. Az applikáció lényege, hogy kizárólag engedéllyel rendelkező taxisok csatlakozhatnak, és az ügyfél rendelésére ők mennek házhoz. Éppen ezért

a Clever úgy értékelte Firea javaslatát, hogy az visszafordítja a technológiai fejlődést azáltal, hogy az Uberrel egyetemben az ő tevékenységüket is ellehetetlenítené.

Az Európai Bíróság a taxisokkal ért egyet

Közben szerdai ítéletével tulajdonképpen a taxisoknak adott igazat az Európai Bíróság, amikor kimondta: az innovatív koncepció ellenére közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás. 

A luxembourgi székhelyű törvényszék mindenekelőtt megállapította, hogy az Uber nem pusztán közvetítői szolgáltatást nyújt, ez a tevékenység a „szerves része” egy átfogó, közlekedési szolgáltatásnak. A cég tevékenysége tehát nem digitális, hanem közlekedési szolgáltatásnak minősül. Mint írták: a tagállamok feladata, hogy szabályozzák a szolgáltatásnyújtás feltételeit az uniós szerződések általános szabályaival összhangban.

{K1}

Az Uber nem így gondolja

Az Uber közleményben reagált a történtekre, hangsúlyozva, hogy az ítélet nem változtat a működésén az uniós tagállamok többségében, ugyanakkor rámutatott, hogy „európaiak milliói számára továbbra is akadályozzák az Uberhez hasonló alkalmazások használatát”. „Folytatni fogjuk a párbeszédet az európai városok vezetésével” – közölték.