Fekete komédiák, sokkoló dokumentumfilm a következő TIFF-en

Krónika 2017. december 19., 13:20

Fekete komédiák, abszurd történetek, sokkoló dokumentumfilm, életrajzi film, különleges témájú musical is szerepel a TIFF (Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál) következő kiadásának felhozatalában – közölték a szervezők.

Fotó: TIFF.ro

Tíz címet jelentett be a május 25. és június 3. között tartandó, immár 17 kiadásához érkező kolozsvári fesztivál. A seregszemlére a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon és a spanyolországi San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon már díjazott alkotásokat is vetítenek.

A velencei szemlén a zsűri nagydíjával kitüntetett Foxtrot című filmet is láthatják a nézők,

a mozit az izraeli Samuel Maoz rendezte, aki 2010-ben a TIFF zsűritagja volt. Az alkotás, amely abszurd dráma és fekete komédia egyvelege, pacifista üzenetű film, egy apa és a fia drámája: előbbi katonáktól kapja a hírt, hogy a fia elesett, majd néhány óra múlva visszatérnek azzal, hogy mégsem halt meg.

Immár több ízben is díjazott alkotásával tér vissza a kolozsvári szemlére az izlandi Hafsteinn Gunnar Sigurdsson, akinek Under the Tree című targikomédiáját láthatja ezúttal a közönség. A történetben egy hatalmas fa árnyéka miatt tör ki a konfliktus a szomszédok között. Sigurdssonnak egyébként 2011-es, A másik út című filmjét már láthatták korábban a TIFF nézői. A felhozatalban szerepel a Love and Bullets / Ammore et malavita című, a nápolyi maffiáról szóló musical is, amelyet a Maretti testvérek rendeztek, és amely szerepelt a velencei szemle versenyszekciójában.

Szintén elhozzák a kolozsvári fesztiválra a Nico, 1988 című amerikai életrajzi filmet, amelyet Susanna Nicchiarelli írt és rendezett Christa Päffgenről, Andy Warhol egyik múzsájáról, a Velvet Underground zenekar énekesnőjéről.

A velencei szemle Orizzonti szekciójában díjazták az életrajzi filmet, akárcsak a Caniba című sokkoló dokumentumfilmet, amelyet szintén megtekinthetnek a TIFF nézői. A Lucien Castaing-Taylor és Verena Paravel antropológus által rendezett mozi merészen közelíti meg egy japán kannibál életét, a The Hollywood Reporter szerint kényelmetlen, de elragadó alkotás.

Szintén jelen lesz a TIFF-en a velencei és jeruzsálemi szemle közönségdíjával kitüntetett Longing című alkotás, amelyet Savi Gabizon rendezett. A történet egy olyan férfiról szól, aki nem tud fia létezéséről, csak a fiú halálát követően értesül arról, hogy volt egy gyermeke. Szintén a velencei filmfesztiválon kapott elismerést Jhonny Hendrix Hinestroza Candelaria című filmje, a Kubában játszódó történetet is láthatja a TIFF közönsége.

A spanyolországi San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon FIPRESCI-díjjal (a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége díjával) jutalmazott Life and Nothing More című film is Kolozsvárra érkezik. Az António Méndez Esparza rendezte moziról, amelyben amatőr színészek szerepelnek, az El Mundo című lap azt írta, hogy allegorikus és mélyen poétikus alkotás.

Szintén a San Sebastián-i fesztiválon jutalmazták a zsűri díjával Jon Garano és Jose Mari Goenaga Giant/Handia című filmjét, amely a 19. században született legmagasabb emberről szól. Az argentin Diego Lerman által rendezett A Sort of Family című filmet is vetítik a TIFF-en, az alkotás elnyerte a chicagói szemle fődíját, valamint a San Sebastián-szemlén is nyert. A kolozsvári nemzetközi filmfesztivál szervezői közölték, további újdonságokat a következő időszakban jelentenek be. Részletek a Tiff.ro honlapon találhatók.