Az utolsó jedik: új Erő a régi történetben – filmkritika
A Csillagok háborúja legújabb, nyolcadik epizódjának története nagy vonalakban a klasszikus trilógia második része, a Birodalom visszavág cselekményét idézi – így foglalható össze a lehető legrövidebben a film tartalma.
És ez éppen elég ahhoz, hogy a sorozat rajongói elkomorodjanak, már annak fényében, hogy a hetedik rész, Az ébredő erő az új karakterek – Rey, Finn, Kylo Renn és Snoke fővezér – bemutatásán túlmenően tulajdonképpen
semmi egyebet nem tett, mint hogy némileg korszerűbb köntösben szó szerint felmondja a régi első – azóta már negyedik – rész, az Egy új remény cselekményét.
Meg lehet azonban nyugodni: Az utolsó jedik története ugyan valóban hajaz az első trilógia legkomorabb – és sokak szerint a legjobb – epizódjára, de fényévekkel önállóbb, és sokkal mélyebb, élvezetesebb film, mint a saga két évvel ezelőtt mozikba került hetedik része.
A forgatókönyvíró-rendező Rian Johnson – és persze a producerek – valószínűleg nehezen tudták volna hitelesen tagadni azokat a két évvel ezelőtti vádakat, miszerint a régi történet folytatásaként kigondolt Az ébredő erő létrejöttének ürügye csupán annyi volt, hogy a franchise új birtokosa, a Disney kaszáljon egy jót a Csillagok-háborúja-bizniszen. Arra viszont már nem tellett, hogy egy ötletes, eredeti történetet is kitaláljanak, ezért jóformán kockáról kockára felmondták a klasszikus első részt.
Nos, egy kicsit hunyorítva Az utolsó jedik is emlékeztet a birodalom pillanatnyi diadalát bemutató régi epizódra, de azért itt már lényegesen jobban odafigyeltek az alkotók.
Igaz ugyan, hogy ez a film is azzal kezdődik, hogy a birodalom örökébe lépő, megerősödött Új rend rábukkan az ellenállók bolygójára, akiknek ezért menekülniük kell, a párhuzamosan futó szálon pedig a szép reményű leendő jedi egy távoli bolygón az ott remeteként élő jedi-mestertől vesz leckéket, akárcsak Luke Yodától, sőt még új, AT-M6 jelzésű új birodalmi lépegetők is felbukkannak, de azért markáns, saját történettel is rendelkezik.
Az utolsó jedik szakított a sztori azon hagyományával, hogy a klasszikus, romantikus történetekhez hasonlóan csak nagyon jó és nagyon rossz karakterek szerepelnek. Maga a legendás Luke Skywalker az első, akinek a személyisége nem kis mértékben árnyaltabbá vált:
világmegváltó ifjoncból megkeseredett, öreg emberré vált, aki remeteként elvonulva él, és nem hogy esze ágában sincs a bajba jutott jók segítségére sietni, de feltett szándéka, hogy hagyja elpusztulni a jedi-rendet.
Ráadásul az ellenállók sem mind azok a fényes tekintetű Grál-lovagok, az izgága pilóta, Poe Dameron például még egy kisebb zendülést is levezényel a Leia Organa tábornok fémjelezte vezetéssel szemben, miután nem ért egyet annak stratégiájával.
Az utolsó jedik tulajdonképpen a két fő karakter, Rey és az új főgonosz, Kylo Ren fejlődéstörténete – azt mutatja be, hogyan válik előbbi a pozitív, utóbbi pedig a sötét oldal egyre erősebb képviselőjévé.
Útjuk azonban nem tűnik teljesen egyértelműnek, a közöttük kialakuló, szoros kapcsolat nyomán egy ideig mindkettejük történetének végkifejlete nyitottnak tűnik – egészen a nagyszabású zárásig. Amelyben a meghasonlott Luke játssza a főszerepet, de az Egy új remény epikus Obi-Wan Kenobi–Darth Vader-összecsapását idéző párbaj nem várt fordulatot vesz, ami kimondottan jót tesz a filmnek.
Az utolsó jedik látványvilága természetesen pazar, minden, a branddel szemben jogosan létező elvárást kielégít. A történet is izgalmasra és fordulatosra sikeredett,
és a jókor, jó helyen elhelyezett, kimondottan szórakoztatóra sikeredett humorbonbonok is jót tesznek a sztorinak.
Egy dolog viszont megbocsáthatatlan: minden bizonnyal a Disney elvárásai nyomán cukiságbomba robban a filmben,
a Luke által száműzetési helyéül választott szigeten ugyanis kis, bolyhos lények élnek, a porgok,
amelyek az Atlanti-óceán északi részének szigetein élő madarak, a lundák, a tengerimalacok és a pingvinek keverékének tűnnek. Nem mintha a klasszikus trilógia nem ment volna rá a cukiságfaktorra, hiszen A jedi visszatér ewokjai is ezt a vonalat erősítik. Csakhogy amíg az Endor bolygón élő kis, plüssmaciszerű lények kulcsszerepet kapnak a történetben, a porgok szerepe egyértelműen csupán annyi, hogy a moziba elvitt kisgyerekek – és a sci-fi iránt kevésbé fogékony barátnők/feleségek – figyelmét fölkeltsék, egyéb dramaturgiai feladatot nem kaptak.
Persze borítékolható, hogy idén karácsonyra világszerte gyerekek tízezrei követelnek majd plüssporgot, de a széria régi rajongóiként még a fősodratú hollywoodi filmipar működésének ismeretében is azt mondjuk: ezt azért nem kellett volna.
Mindennek ellenére megállapítható, hogy a filmbe az alkotók és a színészek is igyekeztek a lehető legtöbbet és legjobbat beleadni.
Ezért ha az új trilógia két év múlva esedékes befejező része ezt az irányvonalat viszi tovább, akkor jó esély mutatkozik arra, hogy a rajongók igazán erős filmet kapjanak. Mert az Erő már Az utolsó jedik oldalán is intenzíven érezhető.