Olof Palme-díjat kapott a máramarosszigeti származású Hédi Fried írónő

Krónika 2017. december 15., 18:15

Olof Palme-díjat kapott Stockholmban Hédi Fried romániai származású zsidó írónő – jelentette be a stockholmi Román Kulturális Intézet pénteken.

Hédi Fried

A bizottság indoklása szerint Hédi Fried „az emberek jogainak védelméért folytatott fáradhatatlan tevékenységéért, valamint azért az életművéért kapta a közügyek terén kifejtett tevékenységért járó Palme-díjat, amelynek köszönhetően ismertté tette a nácizmus és rasszizmus, az erőszak és az előítéletek által okozott kegyetlenkedéseket.

„Nagyon sokat jelent számomra ez a díj. Nem értem pontosan, hogy miért én kaptam ezt a díjat, hiszen amit teszek, az nagyon természetesnek tűnik számomra, de igazán értékelem”

– nyilatkozta Hédi Fried a Dagens Nyheter svéd napilapnak a stockholmi Román Kulturális Intézet szerint.

1987 óta olyan embereknek ítélik oda a kitüntetést, akik jelentősen hozzájárultak az 1986-ban meggyilkolt svéd miniszterelnök szellemi örökségének megőrzéséhez, továbbá a rasszizmus ellen, az emberi jogok érvényesítéséért, a békéért és a világ biztonságáért harcolnak.

Hédi Fried 1924-ben született Máramarosszigeten. A második világháborúban deportálták. Túlélte az auschwitzi és bergen-belseni koncentrációs táborokat, a háború után Svédországban telepedett le a Vöröskereszt meghívására. Öt biográfiai könyve jelent meg, melyből hármat román nyelvre is lefordítottak.

Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint 2015-ben Klaus Johannis államelnök a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki. Előrehaladott életkora ellenére Hédi Fried aktívan részt vesz a holokausztra emlékező eseményeken, nem csupán Svédországban, hanem nemzetközi rendezvényeken is.