Elkezdődött a Mihály király emlékére elrendelt háromnapos gyász

Hírösszefoglaló 2017. december 14., 10:15

Csütörtökön, pénteken és szombaton nemzeti gyásznap van Romániában I. Mihály király emlékére. Az erről szóló határozatot múlt héten fogadta el a kormány.

Fotó: Presidency.ro

A nemzeti gyásznapokon a helyi és központi közigazgatási intézményeken félárbócra eresztik a román nemzeti lobogót. Félárbócra eresztik a lobogót a pártok, vállalkozói szövetségek, szakszervezetek székhelyén, iskolák és kulturális intézmények épületein, Románia diplomáciai képviseletein, határátkelőknél, repülőtereken, kikötőkben, állomásokon, valamint a román felségjel alatt hajózó hajókon. Az előírás azokra a magánszemélyekre is vonatkozik, akik kitűzték házukra a román zászlót.

A dokumentum szerint a tévék, rádiók és művelődési intézmények kötelesek az alkalomhoz illő műsort összeállítani, írta az Agerpres.

Mihály király múlt kedden, 96 éves korában hunyt el svájci rezidenciáján.

Az egykori uralkodó koporsóját szállító repülőgép szerdán 11 órakor szállt le az Otopeni repülőtéren, ahol jelen volt Margit hercegnő, a királyi ház vezetője és a román korona őrzője, a királyi család többi tagja, valamint az állami intézmények és az ortodox egyház képviselői.

Innen autóval a sinaiai Peleş-kastélyba szállították a koporsót, és 14 órától a kastély dísztermében ravatalozták fel.

Szerdán 14 és 18 óra között lerótták kegyeletüket az elnöki hivatal, a kormány, a parlament, az állami intézmények, a diplomaták, az Európai Unió és a NATO, a Román Akadémia, az ortodox és a katolikus egyház, valamint a moldovai elnöki hivatal és állami intézmények képviselői.

Ezt követően a Peleş-kastélyból a bukaresti királyi palotába szállították a koporsót, és a trónteremben ravatalozták fel, ahol a nagyközönség is leróhatja kegyeletét. Erre csütörtökön és pénteken 8 és 22 óra között lesz még lehetőség.

December 16-án, szombaton 10 óra 30 perctől rövid vallásos szertartásra kerül sor a trónteremben, majd 10 óra 55 perckor vallásos és katonai ceremóniát tartanak a királyi palota előtti téren.

Ezt követően a koporsót a pátriárkátus székesegyházába viszik, ahol 12 óra 30 perc és 14 óra között zajlik majd a temetési szertartás. Innen Curtea de Argeşre szállítják a koporsót, és a királyi család temetkezési helyül szolgáló új ortodox székesegyházban helyezik örök nyugalomra Mihály királyt.