Kezdődik a palotafelújítás: látogatóbarát közösségi térré alakítják a váradi püspöki székhelyet

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2017. december 11., 23:23

Pénteken nekilátnak a nagyváradi római katolikus püspöki palota felújításának – jelentette be hétfőn Böcskei László megyéspüspök. A munkálatok három évig tartanak a tervek szerint.

Archív felvétel

Háromévnyi tervezés után, pénteken végre elkezdődhet a nagyváradi római katolikus püspöki palota felújítása. A több mint hatmillió euróra rúgó, magyarországi kormánytámogatással megvalósuló korszerűsítés elindításáról hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján számolt be Böcskei László megyéspüspök. Kifejtette:

a munkálatok három évig tartanak majd, de a patinás épületet ezalatt is használni szeretnék különféle események szervezésére.

Matuz Zsolt projektfelelős közölte: az 1700-as években épült, barokk stílusú műemlék felújítását három szakaszban képzelik el. Jövő év decemberéig a szerkezetét erősítik meg, és a homlokzatát restaurálják.

Emellett a teljes elektromos hálózatot is felújítják mintegy kétmillió euróból, hogy utána a belső tereket is átalakítsák és korszerűsítsék annak céljával, hogy a korábban bejelentett elképzelés szerint egy látogatóbarát közösségi térré, multifunkcionális látogatóközponttá váljon. Terveik megvalósítását az ajánlatkérés útján nyertes Abed Nego Com Kft.-re bízták.

Böcskei László szerint a projekt továbbviszi az egyházmegye hagyományait, amelyet az eseménydús Szent László-emlékév lezárásaként rendhagyó bukaresti kiállításon is bemutatnak a nagyközönségnek.

A Felix Terra nevet viselő, mintegy ezer négyzetméteren elterülő tárlatot csütörtökön nyitják meg a Román Nemzeti Történeti Múzeumban, és április elsejéig lesz látogatható.

Csorba András levéltáros tájékoztatása alapján a váradi egyházmegye történetét és egyházművészetét hivatott bemutatni saját, illetve a helyi múzeumtól és Budapestről kapott ereklyék révén. Bemutatják többek között Luxemburgi Zsigmond nagyváradi sírjának ékszereit, a Váradon keletkezett és a Szent László-legendahagyomány számára felbecsülhetetlen értékű Dubnici Krónikát, valamint a flamand késő reneszánsz egyik remekműveként számontartott belényesi Szűz Mária-kegyképet.

Böcskei hozzátette, az idei esztendőre készült, új Szent László-pásztorbotot is kiállítják, ezáltal is szeretnék hangsúlyozni, hogy feladatuk nemcsak az értékőrzés, hanem az értékteremtés is. A kiállítás helyszíneként azért is esett Bukarestre a választás, mert szeretnék megismertetni a román fővárosban is a gyökereiket.

Olyan világban élünk, amely egyre arcnélkülibbé válik. A váradi egyházmegyének van arca, amelyhez minden kor a maga legszebbjét és legjobbját adta.

Szeretnénk ezt hangsúlyozni, talán ezáltal jobban megismernek, és jobban meg is értenek majd minket” – magyarázta az egyházi elöljáró.

{K1}