Jeruzsálem, a viszály fővárosa

Izraelben az elmúlt években viszonylagos nyugalom uralkodott, Trump bejelentése viszont most felkorbácsolhatja az eddig lappangó indulatokat, miután a palesztinok mellett az arab, illetve a tágabb muzulmán világ sem hajlandó elfogadni Izrael szuverenitását a város fölött. Ebben pedig a nyugati országokban, illetve az ENSZ-ben is támogatókra találtak.

Trump mostani döntése ugyanakkor csupán részben meglepő, a kérdés csak az, hogy saját szavazói egy részének, illetve az izraelieknek, valamint a világ zsidóságának tett gesztuson túlmenően lehet-e valamilyen, a térség, illetve a világ szempontjából pozitív biztonságpolitikai hozadéka? Hogy a lépés bátor és előremutató vagy csak vakmerő?

Közismert, hogy Trump megválasztásában kulcsszerepet játszottak az úgynevezett evangéliumi keresztény közösségek, vagyis azok az egyes körök által fundamentalista kereszténynek nevezett neoprotestánsok, akik szinte szó szerint veszik a Bibliában megfogalmazott próféciákat, ezért Izraelt és benne Jeruzsálemet megkülönböztetett fontosságú helyszínnek tartják, mint az új, földi „paradicsom” megígért helyszínét a hívők számára. Ezért teljes mellszélességgel kiállnak Izrael mellett, és – mivel legalább 50 milliós közösséget alkotnak az Egyesült Államokban – komoly befolyással bírnak a mindenkori elnökválasztások kimenetelére, illetve a támogatásukkal megválasztott elnökök politikájára.

A közel-keleti térség eközben jelenleg egyre erősebb rivalizálás helyszíne a környező regionális hatalmak, elsősorban Szaúd-Arábia és Irán között. A helyzet igencsak bonyolult: miközben a vahabita Szaúd-Arábia némi – de csak nagyon kevés – túlzással maga a hivatalos, nemzetközileg is elismert keretek között megvalósult Iszlám Állam, amely egy családi-törzsi oligarchia irányítása alatt igyekszik befolyása alá vonni a térséget, és az olajpénzekből világszerte – így Európában is – támogatja az ultrakonzervatív muzulmán közösségeket.

Ugyanakkor az Egyesült Államok egyik legfontosabb térségbeli szövetségese. Ellenlábasa, Irán ugyanis amellett, hogy teokrácia, vagyis az iszlám fundamentalista értelmezése szerinti államszervezetet épített ki, nukleáris nagyhatalommá kíván válni, ezt pedig Washington, illetve az egész Nyugat – valamint Izrael, Szaúd-Arábia és Törökország sem – látná szívesen.

Hogy a nyugati hatalmak miért, ez érthető, senkinek sem hiányzik egy olyan, a jelenlegi nemzetközi rendet Allah és a Korán akaratával ellentétes képződménynek tekintő ország, amely ebbéli nézeteinek atomrakétákkal is nyomatékot képes adni. A muzulmán országok pedig azért fújnak rá, mert egyrészt ők szeretnének a térség „urai” lenni, másrészt pedig ehhez ideológiai töltetet is ad, hogy – a káoszba fulladt Irakon kívül – szinte mindenütt az iszlám szunnita ágát követő muzulmánok vannak többségben, míg Irán síita többségű.

Az elmúlt időszakban Washingtonnak sikerült egyre szorosabb szövetséget kötnie Szaúd-Arábiával Irán nukleáris törekvéseinek visszaszorítására. Közben az olajmonarchia uralkodó családjában végbe ment folyamatok – a família egy részének korrupcióra való hivatkozással történő félreállítása – azt a lehetőséget is felvillantotta, hogy folytatódik az eddigi, hiperkonzervatív, vallási berendezkedés fellazítása.

Jeruzsálem egyoldalú elismerése Izrael fővárosaként veszélybe sodorhatja az Irán elszigetelésére összekovácsolódóban levő szövetséget, hiszen az arab világban nemhogy Jeruzsálem izraeli fennhatósága nem elfogadott, de a többség – az egyiptomi–izraeli közeledés ellenére – még magát Izrael létét sem fogadja el. A légkör már csak azért is puskaporos, mert az Izrael létrejöttét lehetővé tevő ENSZ-határozat kétállami megoldást szögezett le, vagyis létre kellett volna jönnie az önálló Palesztinának is, ami az Izrael létrejötte óta tartó, időnként felizzó arabizraeli konfliktus miatt eddig nem valósult meg. Jeruzsálem keleti felét ráadásul Izrael az 1967-es hatnapos háborúban szállta meg, vagyis a nemzetközi közösség azt már eleve nem rendelte Izrael fennhatósága alá.

Ebben a helyzetben a muzulmán világ részéről nehezen várható, hogy elismerjék a palesztinok által megalázásként megélt washingtoni gesztust. És emiatt potenciálisan kirobbanó ellenségeskedésektől tartva ódzkodnak a mindig óvatoskodó, a konfliktusokat rendszerint kerülő nyugati kancelláriák is elismerni Izrael Jeruzsálem fölötti szuverenitását.

Ugyanakkor az is tény, hogy Izrael – a körkörös fenyegetettség miatti militarizált társadalom ellenére – még mindig a legdemokratikusabb és legstabilabb állam a térségben, a nyugati életforma és – jó értelemben vett – nyugati mentalitás képviselője a muzulmán tengerben. Amely ráadásul az iszlamista terrorizmus által egyre jobban fenyegetett Európa számára is fontos, jelentős tapasztalattal rendelkezik a fundamentalizmus elleni küzdelemben. Ezért Izrael megerősítése – vallási meggyőződéstől függetlenül – európai érdek is.

A kérdés csak az, hogy van-e valamilyen ütőkártya, életképes kompromisszumra vonatkozó, a térség biztonságpolitikai egyensúlyának szavatolására is képes stratégiát magában foglaló javaslat Trump kezében ahhoz, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését – mindamellett, hogy a palesztin állam létrejöttének szükségességét is elismeri – el tudja fogadtatni a környező muzulmán országokkal, hogy azok bevessék befolyásukat a háborgó palesztinok lecsillapítására. A térség – és a világ – érdeke az, hogy létezzen ilyen javaslat, és a szerdai bejelentés ne csupán az amerikai belpolitikában relevanciával bíró gesztus, az esedékes számla kifizetése legyen a leszállított szavazatokért.

{K2}

{K1}