Páva Adorján 2017. december 06., 23:21

Elveszem tőlük, és nektek adom

A munkaügyi miniszter ugyanis nemrég azon elmélkedett – sajnos a nyilvánosság előtt –, hogy a Kárpátokon túli megyékben tapasztalható munkaerőhiá­nyért közvetett módon azok a multinacionális cégek a felelősek, amelyek Románia nyugati régióiban telepedtek meg, „kihasználva” az európai autópálya-hálózat közelségét.

A Nagy-Románia Pártból szociáldemokratává „előléptetett” volt craiovai polgármester kijelentette, az állam hibázott, amikor kedvezményeket biztosított ezeknek a befektetőknek. Szerinte a „vendéglátó” támogatását feltételekhez kellene kötni: például a román államnak kellene megmondania, hogy a külföldi nagyvállalatok az ország melyik részében létesíthetnek gyárakat. És akkor megoldódna a Regátban a magas arányú munkanélküliség, a nyugati régióban pedig nem azért könyörögnének a cégek, hogy nyissák meg a munkaerőpiacot az ázsiaiak előtt.

Most aztán végre valaki jól megmondta! – gondolhatják a PSD Kárpátokon túli támogatói, akik számára újfent megerősítették kedvenceik: falujuk, városuk, régiójuk elmaradottságáért más a felelős, nem ők – nem a választók és nem a választottak.

Az ország egyik részében tényleg elhiszik, hogy az életszínvonal különösebb erőfeszítés nélkül teleportálható nyugatról keletre, szinte ingyen megszerezhető, csak előbb azokat a rosszakat kell legyőzni, akik minden áron megakadályoznák a gombnyomást. A sültgalamb szerepébe most a multinacionális cégeket bújtatta Vasilescu, aki a szociáldemokrata demagógia megtestesítője: ahelyett, hogy szégyellné az autópályák hiányát (amelyeket kormánya is ugyanúgy képtelen megépíteni, mint a nagy elődök), ujjal mutogat, irigykedést gerjeszt, és abba, azokba rúg bele, aminek, akiknek köszönhetően megél valahogy ez a szerencsétlen ország.

Egy friss felmérés szerint Románia észak-nyugati része Európa ötödik legjobban teljesítő régiója (a Milken Institute által készített kutatásban a munkahelyteremtést, a bérezést, a termelést és a szakképzett munkaerő bevonását vizsgálták). Ám a bukaresti kormány ahelyett, hogy „mintát venne” a jól működő belső területekről, és minden erejével azon fáradozna, hogy hasonló körülményeket teremtsen meg más tájakon is, még azt is lerombolná, ami nagy nehezen felépült.

Mert Romániában hosszú évtizedek óta nem felzárkóztatással akarnak kiegyenlíteni, hanem mindig a többet adó, elérő kárára: vegyünk el tőle, hogy a kevesebb birtokosa ingyen gazdagodjon. Amiért utóbbi bizony nagyon hálás tud lenni.