A prefektusnak sem tetszik a nagyváradi adóemelés terve

Bálint Eszter 2017. december 05., 23:21

A Bihar megyei prefektúra felszólítása nyomán a nagyváradi önkormányzatnak be kell bizonyítania, hogy tiszteletben tartotta a törvényeket, amikor a helyi adók 20 százalékos emeléséről döntött.

Fotó: Pixabay.com

Amint arról korábban beszámoltunk, a Körös-parti városban november 23-ára hirdettek nyilvános vitát a helyi adók 2018-ban várható alakulásáról, a városháza honlapján közzétett határozat-tervezet pedig nagy vonalakban a jelenlegi szinten tartotta a helyi adókat, illetékeket.

Ilie Bolojan polgármester azonban a délutáni nyilvános vita előtt alig néhány órával sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette: a jövedelemadó 16 százalékról 10 százalékra történő csökkentése nyomán a város jelentős bevételi forrásoktól esik el, így amennyiben nem módosul a parlamentben a kormány terve, úgy kénytelen lesz 20 százalékkal megemelni minden adót, egyúttal a korai adófizetők 10 százalékos kedvezményéből is csak 5 százalékot hagyna meg.

{K1}

A prefektúra most felrója a város vezetőségének, hogy még a közmeghallgatás idején sem szerepeltek a városháza honlapján a tervezett módosítások. Így azzal vádolják a helyi önkormányzatot, hogy

csak aznap hozta nyilvánosságra a helyi adók és illetékek várható valós 2018-as szintjét, amikor meg is született a közgyűlési határozat az adóemelésről.

Mint ismert, Bolojan azt kifogásolja, hogy a jövedelemadó csökkentése nyomán 15,5 millió euróval kevesebb folyik majd be a városkasszába, ezt pedig pótolni kell, ugyanis a betervezett, illetve már megkezdett beruházásokat meg kell valósítani, és az európai uniós pályázatok önrészére is tartalékolni kell.

A nemzeti liberális párti elöljáró az adóemelések miatti felelősséget a kormánypártokra hárította, és abbéli reményének adott hangot, hogy a szociálliberális kormány lemond a 79-es számú sürgősségi kormányrendelet alkalmazásáról. Bolojan számításai szerint ugyanis még akkor is 9,25 millió eurós hiány lesz a városkasszában, ha érvénybe lépnek a korábbi egyeztetések során beígért kompenzációk. A polgármester akkor egyúttal megígérte, hogy ha a kormány nem alkalmazza a sürgősségi rendeletet, akkor minden marad a régiben, a város letesz az adóemelésről.