Egymásnak estek az egészségügyi „Facebook-miniszterek”

Kőrössy Andrea 2017. december 04., 18:52

A Cioloş-kormány egészségügyi miniszterét, Vlad Voiculescut teszi felelőssé Florian Bodog jelenlegi tárcavezető az autóimmun betegségben szenvedő pácienseknek járó immunoglobulin, azaz ellenanyag készítmények országos szintű hiánya miatt.

Fotó: Facebook/Florian Bodog

A téma azután került napirendre, hogy a gyulafehérvári megyei sürgősségi kórházban hétvégén meghalt egy 69 éves nő a készítmény hiánya miatt. A kórház illetékesei szerint már október közepén kérték a készlet feltöltését, de erre azóta sem került sor.

Florian Bodog a történtek miatt a kormányt ért bírálatokra reagálva hétfőn Vlad Voiculescut okolta a rendszer hiányosságaiért, a volt tárcavezetőt pedig „Facebook-miniszternek” nevezte az egyébként saját közösségi oldalán írt bejegyzésben.

Bodog úgy fogalmazott: mindent megtett, amit „miniszterként ma meg lehet tenni”, hogy rendbe hozza „többek között a súlyos immunoglobulin-problémát”, ami szerinte tavaly, Voiculescu mandátuma idején merült fel, elmondása szerint ezt „papírokkal” is alá tudja támasztani.

A rendszeresen Facebookon kommunikáló jelenlegi tárcavezető hosszasan ecseteli, hogy szerinte Voiculescu csak azzal volt elfoglalva, hogy jó képet alakítson ki magáról a közösségi médiában, ezenkívül pedig semmit nem tett az egészségügyi rendszer gondjainak orvoslásáért. Bodog bejegyzésében azt állítja: ő szeretné legjobban, hogy mindenhol rendelkezésre álljanak a szükséges készítmények, és orvosként minden tőle telhetőt megtesz a páciensek érdekében.

Fotó: Facebook/Vlad Voiculescu

Vlad Voiculescu néhány órával később reagált: bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy mandátuma alatt

összeállított egy listát azokkal az orvosságokkal, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen egészségügyi intézményből sem, ezt viszont a PSD–ALDE-kormánykoalíció „teljes egészében elvetette”.

A volt miniszter úgy fogalmazott: alig jut szóhoz olyan körülmények között, hogy miközben több ezer páciens élete került veszélybe, Florian Bodog „helyénvalónak tartja, hogy velem vitázzon”. Azzal kapcsolatban, hogy az immunoglobulin készítmények az ő mandátuma alatt kezdtek eltűnni a piacról, leszögezte: erről inkább az orvosokat és a pácienseket kellene megkérdezni.