Lavina sodort el túrázókat a Páring-hegységben, egyikük meghalt

Hírösszefoglaló 2017. december 01., 18:27

Lavina sodort el pénteken két túrázót a dél-erdélyi Páring-hegységben, a 2405 méter magas Carja-csúcs közelében.

Egy háromtagú csoport túrázott a hegyen, amikor a csoport két tagját lavina sodorta el. Egyiküknek sikerült kiszabadítania magát a hó fogságából, a másikukat azonban holtan találták  meg, közölte az Agerpres hírügynökség.

A katasztrófavédelem Hunyad megyei egységének a szóvivője közölte: három hegyi mentő és két hegyi csendőr indult a helyszínre segítséget nyújtani. A szóvivő a Digi24 hírtelevíziónak elmondta:

a balesetet szenvedett túrázók Bukarestből érkeztek, és nem vették figyelembe a lavinaveszélyre vonatkozó figyelmeztetést.

Az Agerpres hírügynökség délutáni jelentése szerint holtan találták meg a lavina által elsodort túrázót. A 38 éves férfit a hó és kőgörgeteg mintegy egy kilométeren sodorta lefelé egy szűk völgyben. Holttestét a túrázótársai találták meg egy méter vastag hóréteg alatt.

Az áldozatot a helyszínre ért hegyi mentők és hegyi csendőrök próbálják lehozni a hegyről egy veszélyesnek ígérkező útvonalon.

Amint a meteorológiai szolgálat honlapján közölt térképről leolvasható, a Páring-hegység csúcsai környékén 25 és 50 centiméter közötti a hóréteg vastagsága.