Orbán: a Soros-hálózat benevezett a magyar választási kampányba

MTI 2017. december 01., 11:47

A Soros-féle hálózat benevezett a magyar választási kampányba - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Fotó: MTI

Úgy fogalmazott: a Soros-hálózat pártszerűen működik, el akarja mozdítani és meg akarja gyengíteni azokat a kormányokat, amelyek a muszlimok betelepítésével szemben fellépnek. A kormányfő ezért arra számít, hogy Magyarországon a Soros-hálózat propagandát fog folytatni, meg fogja erősíteni a civil szervezeteket, emberek százait és ezreit fogja fizetni, a választás időpontjára pedig úgynevezett civil központokat fog létrehozni az ország különböző részein, amelyek pontosan úgy működnek majd, ahogyan a kampányban a pártok szoktak.

Orbán Viktor azt is mondta, Soros György az Európai Parlamentben (EP) már átvitte az elképzelését, ahonnan megindult a nyomás az Európai Tanács irányába, hogy az uniós miniszterelnökök is erősítsék meg az EP döntését, és induljon meg a betelepítés.

Úgy érvelt: a magyar kormánynak onnantól kezdve kellett foglalkoznia Soros Györggyel, hogy „hatalmas gépezete (...) egyszer csak befogta a látómezejébe a bevándorlás kérdését”, a „pénzügyi spekuláns” pedig közzétette tervét, és annak végrehajtása érdekében mozgósította hálózatát. „Ez innentől kezdve Magyarország léte, nem léte” típusú kérdés - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint Soros Györgynek „sosem a száját kell nézni, hanem mindig a kezét, mert a spekuláns az olyan ember, aki tehetségesen lyukat beszél az ember hasába”.

A Soros-hálózat le akarja bontani a kerítést, nem akarja, hogy a nemzeteket határok válasszák el, azt akarja elérni, hogy a magyarok örüljenek a tőlük különböző kultúrájú emberek érkezésének, és adjanak nekik pénzt - fejtette ki,

hangsúlyozva ugyanakkor, hogy „mi egy másik jövőt akarunk”. Ezért az állam minden lehetséges eszközét hadrendbe kellett állítani, ennek része a „Soros-gépezet” összetételéről, működési rendjéről, befolyásáról szóló titkosszolgálati jelentés is - közölte.

Arra a kérdésre, mennyi lesz ebből megismerhető, a kormányfő azt felelte: óvatosnak kell lenni, mert egyetlen ország sem szívesen tárja fel az „erőfeszítéssel megszerezhető” információkra vonatkozó képességét.

Idézte ugyanakkor a jelentésben szereplő egyik dokumentum mondatát: a Nyílt Társadalom Alapítvány tavaly augusztusi jelentése szerint támogatták a migráció területének befolyásos szereplőit, beleértve az agytrösztöket, politikai elemző központokat, a civil társadalom hálózatait, hogy alakítsák a migrációs politikát, befolyásolják a migráció szabályozását meghatározó folyamatokat.

A „Soros-terv” létéről szóló vitát Orbán Viktor „olvasási problémának” minősítette, hiszen - mondta - maga Soros György tette közzé azt a dokumentumot, amelyet tervnek nevez.

A „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultációról szólva a miniszterelnök arról beszélt: Magyarország jövője dől el a bevándorlás kérdésén, és úgy látszik, az embereknek erről világos álláspontjuk van.
Szerinte egyébként a konzultációs kérdőív kitöltése „erőfeszítés”, ugyanis el kell olvasni, meg kell érteni, akarni kell kitölteni, „esetleg meg kell beszélnie az embernek a feleségével vagy a barátaival”, majd postára kell adni.

Megjegyezte: az eddigi konzultációk közül a mostani a legsikeresebb, amiből az következik, hogy az emberek szerint ez a kérdés a leginkább húsbavágó, a jövő szempontjából a legfontosabb.

A bevándorlás pedig nem pártkérdés, hanem nemzeti ügy, hiszen ha beengednék a migránsokat, nemcsak a fideszeseknek kellene együtt élniük velük, hanem minden magyarnak - mondta.

Arra a felvetésre, hogy az EP-képviselők közül többen is szorgalmazzák az uniós források megvonását Magyarországtól a bevándorlásellenesség miatt, a kormányfő úgy reagált: minden ilyen javaslat szemben áll az Európai Unió alapszabályaival, ráadásul az EU hétéves költségvetését egyhangúlag kell elfogadni.