Az emberközpontú tudományt ünneplik, népszerűsítik a hét végén Kolozsváron

Kiss Judit 2017. november 23., 14:44

A magyar tudományt ünnepli a hétvégén az erdélyi tudományos élet, amelynek központi rendezvénye plenáris előadásokkal, tudománynépszerűsítő rendezvényekkel és emlékkonferenciával várja pénteken és szombaton az érdeklődőket Kolozsváron.

Fotó: Facebook

A Magyar tudomány napja Erdélyben című konferencia központi rendezvényét a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ünnepi rendezvénysorozatához kapcsolódva tartja az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek hét szakosztálya és négy fiókegyesülete összesen 16 tudományos rendezvényt szervez.

Sipos Gábor történész, az EME elnöke a Krónikának elmondta, a több helyszínen zajló seregszemlén minden tudományág képviselteti magát, a rendezvénysorozatba többek közt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia egyetem kutatóintézetei, múzeumok, valamint az EME kutatóintézete is bekapcsolódik. Az ülésszakon többek közt a nyelvészet, irodalom, néprajz, zenetudomány, történelem, természettudományok, műszaki és agrártudomány köréből hangzanak el előadások.

Arra összpontosítottunk, hogy a fiatal kutatók hangsúlyosan jelen legyenek, hogy a tudomány utánpótlását bizonyítsuk a nagyközönség előtt. A plenáris előadássorozat, amellett, hogy szakmai színvonalú, igyekszik közönségbarát, tudománynépszerűsítő jellegű lenni”

– fogalmazott az elnök. Kifejtette, az ünnep tulajdonképpen egész novemberben tart, az Akadémia 18 éve kezdeményezte, hogy november 3-án kezdődjék az egy hónapig tartó rendezvénysorozat, annak emlékére, hogy 1825-ben Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ezen a napon ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette az Akadémia létrehozását.

„Az EME 2002-től saját születésnapjához, vagyis november 23-hoz igazítja a tudomány ünnepét, de tulajdonképpen egész hónapban szervezünk rendezvényeket. Az egyesület marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a múlt hétvégén, a gyergyószentmiklósi és csíkszeredai fiókegyesületek pedig már korábban tartottak előadásokat az ünnep apropóján” – mondta el Sipos Gábor.

Kérdésünkre azt is kifejtette, hogy az MTA kezdeményezésére minden évben más-más, egységes mottót adnak az ünnepnek, hiszen a magyar tudomány is egységes: idén az Akadémia döntéshozói az Emberközpontú tudomány jelszót választották.

Nagyon jó ez a mottó, hiszen minden tudományág emberközpontú. Szomorú lenne, ha bármelyik is elfeledkezne az emberről, az egyénről, hiszen a tudománynak az egész emberi közösséget kell szolgálnia.

A társadalom általában érdeklődik a tudományos eredmények iránt, ha azt érthető módon, de a tudományos igazságokat is megtartva elmondja valaki. Egy táblányi matematikai képletet nem mindenki ért, csak az, aki ezzel foglalkozik, de ha az eredményeket szóban elmagyarázzák, akkor kiderülhet, hogy nagyonis érdekesek a közönség számára” – fogalmazott az EME elnöke. Az erdélyi eseménysorozat fővédnöke Lovász László, az MTA elnöke, a rendezvények bárki számára nyitottak, a teljes program a www.eme.ro/mtne honlapon található.