Németország: nem lesz Jamaica-koalíció, akár új választás is jöhet

MTI 2017. november 20., 09:04

Kudarcba fulladtak vasárnap késő este Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról.

Nehéz hetek várnak Angela Merkel kancellárra

Angela Merkel kancellár hétfő hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról tájékoztatja Frank-Walter Steinmeier államfőt.

„Jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni” – jelentette ki Christian Lindner, az FDP elnöke a sajtónak nyilatkozva, miután pártja bejelentette, hogy kivonult a tárgyalásokról. Hozzátette, hogy a hetekig tartó megbeszéléseken „nem sikerült megtalálni a közös alapot” Németország modernizációja érdekében, és nem sikerült megteremteni a bizalmat a pártok között. A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításáról október 18-án kezdtek egyeztetést.

Németország előtt három elméleti lehetőség áll: vagy a CDU/CSU kisebbségi kormányt alakít a Zöldekkel, vagy tovább kormányoz a szociáldemokratákkal – bár az SPD már korán leszögezte, hogy ellenzékben marad –, vagy új választásokat kell kiírni.

A Reuters szerint miután Angela Merkel bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról hétfőn napközben tájékoztatja az államfőt – az elnök jogköre új választást kiírni –, ez azt jelenti, hogy kancellár nem kísérli meg a kisebbségi kormányzást a Zöldekkel. Mindazonáltal Merkel hozzátette, hogy a CDU/CSU kész folytatni a felelősségteljes tárgyalásokat. „Ezen a napon mélyen el kell gondolkodni azon, hogy milyen irányba megy tovább Németország. Mint kancellár minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy az országot jól irányítsuk a következő nehéz hetekben” – jelentette ki Merkel, hozzátéve, hogy sajnálja az FDP döntését.

„Már azt gondoltuk, hogy jó úton haladunk egy megállapodás felé. Sajnálom – tiszteletben tartva az FDP döntését – hogy nem tudtunk megegyezni” – mondta Merkel. Horst Seehofer, a CSU elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: „a tárgyalások kudarca és egy igazi kormány hiánya teher az országnak”. Reinhard Bütikofer, a Zöldek egyik politikusa pedig azt írta a Twitteren a liberálisok döntéséről: „A populista háborgást választották a kormányzati felelősség helyett”.