A nem váratlan hideg zuhany

Váratlannak ugyanakkor túlzás lenne nevezni, hiszen az igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem hatékonyságának megfigyelésére még az ország EU-csatlakozásakor kitalált mechanizmus során a brüsszeli illetékesek egyszer sem mulasztották el felhívni a figyelmet, amikor úgy értékelték, hogy a kormány vagy a parlament – zömmel azzal a céllal, hogy mentőövet dobjon a korrupciós gyanúba keveredett politikusoknak – megpróbálja korlátozni az igazságszolgáltatás működését. Márpedig ilyen akciókra a legutóbbi, viszonylag pozitívnak és derűlátónak nevezhető januári jelentés óta még akkor is elég sok példa volt, ha az is elmondható, hogy például a korrupcióellenes ügyészséget sem feltétlenül csupa szeplőtelen Grál-lovag irányítja.

A hivatali visszaélés büntethetőségének enyhítését célzó év eleji próbálkozások kudarca után rendszerszinten próbálták meg kezelni a problémát: Tudorel Toader igazságügy-miniszter olyan módosító javaslatokat dolgozott ki az igazságügyi rendszer működését szabályozó törvényekhez, amelyek teljesen kiiktatnák a jelenleg meglevő ellensúlyokat, és a mindenkori kormány kezébe adnák például a főügyészek kinevezését – azáltal, hogy megszüntetnék az államfő szerepét a folyamatban.

Hasonló törekvés az ügyészségek és bíróságok működését ellenőrző igazságügyi felügyelet minisztériumi ellenőrzés alá vonása – minden bizonnyal nem véletlen, hogy a belföldi és nemzetközi felháborodás, a bírói és ügyészi szakma tiltakozása nyomán kormánypárti honatyák mindkét témában finomították a módosító javaslatokat, meghagyva az államfő szerepét, és az igazságügyi felügyeletet független szervként képzelve el.

Nem módosulna viszont az a ravasz terv, amely létrehozna egy külön ügyosztályt az ügyészek és bírák esetleges törvénytelenségeinek a feltárására. Ez az ötlet ugyanis ugyanazokat az eszközöket vetné be például a néha túlbuzgó korrupcióellenes ügyészséggel és a szervezett bűnözés elleni ügyosztállyal szemben, amelyeket ők maguk alkalmaznak.

Bár azt egy percig sem állíthatja egyetlen épelméjű polgár sem, hogy az ország mentes lenne a korrupciótól, a korrupcióellenes ügyészség bizonyos esetekben mégis olyan túlbuzgó diák benyomását kelti, aki előnyben részesíti a mennyiséget a minőséggel szemben, és igyekszik minél több ügyet kreálni – olyan esetekben is, amikor nem indokolt a fellépése is, gondoljunk csak a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyére. És ennek nyomán képzeljünk el egy olyan, hasonlóan ambiciózus, bizonyítási vágytól fűtött – és esetleg még a kormányhoz is közel álló – ügyészekből álló ügyészséget, amelynek az lenne a feladata, hogy a korrupcióellenes ügyészek körmére nézzen. Garantált lenne az ügyészek közötti háború.

Igaz, a DNA főügyésze, Laura Codruţa Kövesi sem feltétlenül jár elöl a jó példával a törvények tiszteletének terén, amikor még azután is megtagadja, hogy részt vegyen a 2009-es elnökválasztáson elkövetett állítólagos csalásokat kivizsgáló parlamenti bizottsági meghallgatáson, hogy az alkotmánybíróság is kimondta: köteles eleget tenni az idézésnek. Ez még akkor is így van, ha a légből kapottnak tűnő vádak miatt összehívott testület működése valójában egy célt szolgál: az ő elhiteltelenítését. Hiszen ha a vádak valóban légből kapottak, semmibe sem kerülne neki eleget tenni a meghívásnak, és a testület előtt közölni, hogy semmilyen visszaélésről nincs tudomása.

De vissza a kormányoldalhoz: az sem tesz sok jót az ország és a kormány hitelességének, hogy a kormányzó PSD elnöke, Liviu Dragnea az ellene hivatali visszaélés miatt indított újabb korrupciós eljárás után párhuzamos államról és politikai célú eljárásról beszél. Ő jelenleg az ország és a kormányoldal egyik – ha nem a – legsebezhetőbb pontja.

Hiszen amíg az ellene választási csalás miatt született jogerős elmarasztaló ítélet és az újabb korrupciós ügy ellenére is ő Szociáldemokrata Párt elnöke, egyben a harmadik legmagasabb közjogi tisztség birtokosa, addig a kormány és a parlamenti többség is nehezen tudja lemosni magáról azt a gyanút, hogy minden, az igazságügyet érintő – mégoly jó szándékú – módosítás célja valójában az, hogy őt és hasonló cipőben járó társait tisztára mossa.

{K1}