Zászlóterroristák és véleménybűnözők

Igaz, ezt eddig is tudtuk, bár tény, hogy eddig jórészt a székely zászló ellen folytattak következetesen hadjáratot a román kormány területi megbízottai. De azért a magyar zászlóról sem feledkeztek meg: nyáron Nagyváradon egy fesztiválon eltetették a debreceni felvonulóval a kezében tartott lobogót.

A román fél „dicsőségét” növeli, hogy egy nappal korábban Debrecenben a romániai néptáncosok zavartalanul végigvonulhattak a román zászlóval. Azon túlmenően azonban, hogy ismét csak ország-világ előtt nyilvánvalóvá vált a román hatóságok magyarellenessége, magába a sepsiszentgyörgyi rendezvénybe egyértelműen kódolva volt, hogy a románok „ugrani” fognak miatta.

Azon ugyanis a magyar országzászló első, 75 évvel ezelőtti, Észak-Erdély román uralom alóli felszabadulását követő felvonására emlékeztek egy kiállítás keretében. Márpedig tudjuk jól, hogy az akkori eseményekkel kapcsolatosan párhuzamos narratívák élnek. Míg mi úgy éljük meg, hogy Magyarország elsöprő többségében magyarlakta északkeleti része felszabadult a huszonkét éves román megszállás alól, a románok – természetesen jócskán eltúlozva – egyfajta Trianonként , a máig élő, nacionálbolsevik szóhasználatban „horthysta-fasiszta” megszállásként emlegetik.

Ráadásul az Erdély és Kelet-Magyarország elszakításáról egyoldalú határozatot kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumát megelőző felfokozott, egyre durvábban magyarellenes hangulatban sem lehetett másra számítani, mint hogy a román hatóságok valamilyen módon megpróbálnak közbeavatkozni.

Azt azonban meg kell hagyni, a prefektúra és a csendőrség meglehetősen túljátszotta a szerepét. Azzal ugyanis – miután az esemény betiltása már amúgy is felzaklatta a magyar kedélyeket – csak tovább rontottak a helyzeten, hogy a szervezőket terroristának minősítették arra az esetre, ha mégis felvonnák a lobogót. Ezzel ugyanis enyhén szólva is nevetségessé tették magukat, és az egész román állam hatóságait, mert mégis, mennyire lehet komoly és stabil, európai értékrendű államnak nevezni azt az országot, ahol már azt is terrorcselekményként értelmezik, ha egy őshonos közösség – most a sepsiszentgyörgyi kontextustól függetlenül – felvonja a saját zászlaját? Úgyhogy most ott tartunk, hogy egy – talán nem a legszerencsésebb időpontban és formában – megrendezett esemény kapcsán a román állam Kovászna megyei képviselete egy szintre került az ukrán újnácikkal. Némi iróniával azt mondhatjuk: még Ukrajnában is „jobb” a magyarok helyzete, hiszen Beregszászon (még) nem a hivatalos szervek avatkoztak közbe, hanem egy szélsőséges szervezet tépte le a városházáról a magyar lobogót.

És hogy mennyire felfokozott a hangulat a gyulafehérvári nagygyűlés centenáriuma előtt, illetve hogy mennyire meghatározó a történelmi tényeket megkésett, 21. századi, de 19. századi eszközöket alkalmazó nemzetépítő szándékkal elferdítve tálaló párhuzamos narratíva, azt egy másik magyarellenes gesztus is bizonyítja. A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága ugyanis minden józan számítással ellentétben komolyan vette egy szélsőséges román szervezet képviselőjének panaszát, és a kitüntetés megvonását javasolja Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől, mivel az „véleménybűnt” követett el. Kimondta ugyanis azt, ami nemzetiségtől függetlenül minden, ép elmével rendelkező ember számára evidencia: hogy a magyarok nem tudnak december elsején ünnepelni. Ezen a témán nem is érdemes sokáig rugózni, már láthattuk, hogy egy félrefordított nyilatkozat miatt is el lehet venni valakitől az érdemrendet, ha történetesen magyar, legalábbis Tőkés László esete ezt bizonyítja.

Annak fényében ugyanis, hogy korrupcióért jogerősen elítélt köztörvényes bűnözők még mindig birtokolhatják, és hogy hogyan viselkedik, illetve kikből áll az érdemrend „becsületbírósága”, nemcsak azt a kijelentésünket ismételhetjük meg, hogy a kitüntetés elvétele nem azt minősíti, akitől visszavonják, hanem azt, aki el akarja vetetni, illetve elveszi. Hanem azt is megállapíthatjuk, hogy lassan nagyobb dicsőség nem birtokolni az érdemrendet, mint igen. A Tőkés-ügy alapján simán el tudjuk képzelni, hogy a német származású román elnök Kelementől is szemrebbenés nélkül visszavonja az érdemrendet. Ami ismét csak abba az irányba hatna, hogy az erdélyi és partiumi magyarok ne érezzék jól magukat magyarként a szülőföldjükön.

Talán nem csak a paranoia mondatja velünk: az az érzésünk, hogy az önmagát a tolerancia és a kisebbségi jogok biztosításának bajnokaként ünneplő Romániában a központi hatalomnak és a helyi hatóságoknak is pontosan ez a célja.

{K1}