Van visszaút: a magyar futballválogatott legyőzte a vb-résztvevő Costa Ricát az évzárón

Krónika 2017. november 14., 23:21

A magyar labdarúgó-válogatott kedden este 1-0-ra legyőzte Costa Ricát Budapesten felkészülési mérkőzésen.

Az ismét kezdőként bevetett Nikolics gólja ezúttal győzelmet ért Fotó: MLSZ

A Groupama Arénában megrendezett találkozó egyetlen gólját Nikolics szerezte, aki a 36. percben Ugrai szabadrúgását továbbította a vendégek kapujába.

Az idén utoljára pályára lépő piros-fehér-zöld együttes jó, helyenként látványos játékkal rukkolt elő öt nappal a megalázó luxemburgi vereség után

a 2018-as oroszországi világbajnokságra kijutott Costa Rica elleni találkozón, amelyen utoljára irányította a hazaiakat Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány.

{K1}

A magyar válogatott története egyik leggyengébb évének zárómérkőzésén igencsak foghíjas lelátók várták a csapatokat. Az MTI beszámolója szerint a találkozó első részében az okozta a legnagyobb izgalmat, hogy két videotonos játékos, Varga és Vinicius összerúgott, emiatt pár perccel később utóbbit le kellett cserélni, ráadásul másik klubtársa, Pátkai helyett is a kispadról érkezett új ember sérülés miatt.

A huszadik perctől kissé élénkebb lett a tempó, mindkét csapatnak voltak ígéretes akciói, előbb inkább a vendégek veszélyeztettek, aztán a magyarok, majd a 36. percben Nikolics szemfüles góllal vezetéshez jutatta a hazai csapatot. Ez érezhetően feloldotta a görcsösséget a játékosokban, mert onnantól felszabadultabban, bátrabban és nagyobb elánnal futballoztak a szünetig.

Különösen Ugrai volt elemében, aki a jobb oldalon többször látványos cselekkel verte át a védőket.

A folytatásban is inkább a magyarok kezdeményeztek, teljesen más mentalitással játszottak, mint a luxemburgi fiaskó alkalmával. A magyar csapatnak voltak szép támadásai, nagy helyzetei, Ugrai ziccert is rontott, igaz, úgy tűnt, a vendég védő a lövés pillanatában kicsit megtaszította őt.

Bár nem volt szervezett szurkolás, a végén ismét együtt énekelték a Himnuszt a drukkerek a játékosokkal Fotó: MTI

Az utolsó húsz percben Szélesi Zoltán együttese egyértelműen a vezetés megőrzését tartotta szem előtt, s bár Dibusznak kétszer nagyot kellett védenie, a magyar válogatott megérdemelten nyert, és zárta győzelemmel az évet.

„Pozitív mérkőzést láthattak a nézők. Ennek a hozzáállásnak kell az alapnak lennie” – jelentette ki Szélesi Zoltán, aki az MTI kérdésére úgy válaszolt, nagyon örül, hogy győzelmet aratott a válogatott élén, mert szerinte ennél nagyobb szakmai elismerés nincs magyar szakembernek. Hozzátette, ha újra felkérnék, ismét elvállalná és hálás a lehetőségért. Szélesi elárulta, komolynak tűnik Pátkai és Vinícius sérülése is, előbbinek a hajlítóizmával van gondja, utóbbinak pedig saját bevallása szerint nem stabil a térde.

A magyarok három mérkőzést nyertek meg és hatot vesztettek el a 2017-es évben, és nem jutottak ki a jövő nyári oroszországi világbajnokságra. A következő találkozóra már a belga Georges Leekens készíti fel a nemzeti együttest.

Hármat rúgtak a hollandok Bukarestben

Románia labdarúgó-válogatottja kedden este 3-0-ra kikapott a vendég Hollandiától a Bukarestben megrendezett barátságos mérkőzésen. Az egyértelmű diadalt arató Oranje góljait Memphis Depay (47. perc), Ryan Babel (56.) și Luuk de Jong (81.) szerezte. A világbajnokságról egyaránt lemaradó csapatok találkozóján a házigazdákat edző Cosmin Contra negyedik meccsén első vereségét szenvedte el szövetségi kapitányként.

Magyarország-Costa Rica 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 9860 néző, v.: Alexander Harkam (osztrák)
gólszerző: Nikolics (36.)
sárga lap: Priskin (47.), illetve Borges (36.)

Magyarország: Dibusz Dénes - Bese Barnabás, Vinícius Paulo (Korcsmár Zsolt, 10.), Kádár Tamás, Szabó János - Varga József, Nagy Dániel (Németh Krisztián, 76.), Pátkai Máté (Nagy Ádám, 11.) - Priskin Tamás (Böde Dániel, 59.), Nikolics Nemanja (Márkvárt Dávid, 80.), Ugrai Roland (Stieber Zoltán, 90.)

Costa Rica: Leonel Moreira - Óscar Duarte (Francisco Calvo, 51.), Giancarlo González, Kenner Gutiérrez - Cristian Gamboa (Bryan Oviedo, 60.), Celso Borges, Osvaldo Rodríguez (Marco Urena, 87.), Rónald Matarrita - Daniel Colindres (Christian Bolanos, 76.), Johan Venegas (Ulises Segura, 67.), Rodney Wallace (José Ortiz, 61.)