Érzéstelenítőre fáj a foguk: egyre nagyobb gondot okoz a gyógyszerhiány

Bíró Blanka , Kőrössy Andrea 2017. november 11., 11:26

Tevékenységük ellehetetlenítésétől tartanak a fogorvosok, mivel országos szinten egyre nagyobb a hiány az érzéstelenítőkből. Szakemberek szerint a válság decemberig vagy akár márciusig is eltarthat. A fogorvosok már a tevékenység leállásától tartanak.

Fotó: Barabás Ákos

Közben az is aggodalomra ad okot, hogy a következő időszakban várhatóan emelkedni fog a fogorvosok „forgalma”, a téli ünnepek környékén ugyanis jellemzően többen kérnek ellátást, hiszen sokan ilyenkor utaznak haza.

A probléma onnan ered, hogy a Romániában ilyen érzéstelenítők forgalmazásának akkreditációjával rendelkező két vállalat egyike, a németországi M3 átszervezés miatt leállította a termelést.

Anca Crupariu, az Országos Gyógyszerügynökség (ANM) szóvivője a Hotnews.ro hírportálnak azt nyilatkozta: úgy tudják, a német gyártó tavasszal fog visszatérni a piacra, a másik, franciaországi vállalat pedig ígéretet tett arra, hogy még ebben a hónapban két részletben mintegy 20 ezer doboz készítményt szállít ki, de egyelőre nem tudják megbecsülni sem, hogy ez milyen mértékben fedezi a keresletet.

A francia cégnek egyébként a sürgősségi szállításhoz engedélyt kell kérnie, hogy a hatóságok tekintsenek el attól az előírástól, miszerint a termékeken szerepelnie kell román nyelvű címkének – ennek betartása legalább egy héttel késleltetné a szállítást.

Fotó: Barabás Ákos

A forgalmazók már fél éve jelezték, hogy baj lesz

Rusz Andrea sepsiszentgyörgyi fogorvos ugyanakkor a Krónikának arról számolt be: a francia gyártó jóval kisebb, mint a német, ezért nem valószínű, hogy maximálisan tudja pótolni a kiesést. A szakember kifejtette: a forgalmazók már fél évvel ezelőtt jelezték, hogy akadozni fog az ellátás, akkor mindenki igyekezett raktározni, de aztán úgy tűnt, mégis elmarad a krízis. Viszont amikor fellélegeztek, akkor ütött be a krach.

Mindenki alternatív megoldásokat keres, de beszűkültek a lehetőségek, mert hiába vásárolnék például Magyarországról, ha az adott termék az országban nem engedélyezett”

– magyarázta Rusz Andrea.

A fogorvos szerint tetézi a bajt, hogy év végén mindig nagyobb a forgalmuk, hiszen ilyenkor jönnek haza a külföldön élők, akik a Romániában olcsóbb fogászati beavatkozásokat szeretnének elvégeztetni. A sepsiszentgyörgyi fogorvos úgy tudja, sok rendelőben már elfogyott a német gyártó Ubistesin érzéstelenítője, illetve ennek különböző erősségű változatai, így kénytelenek lesznek visszatérni a hagyományos, lidocaintartalmú Xilin érzéstelenítőre, ám annak a hatóideje is rövidebb, és a hatása is gyengébb.

„A fájdalommentes beavatkozás ma már alap”

Szintén a felhalmozott készletéből gazdálkodik Galaczi Attila csíkszeredai fogorvos, aki lapunknak elmondta, bízik benne, hogy november végéig a forgalmazók találnak valamilyen megoldást, különben nem látja, hogyan tudják folytatni a tevékenységet.

Az érzéstelenítés, a fájdalommentes beavatkozás ma már alap a fogászatban. Műhibának számít, ha fáj a beavatkozás”

– szögezte le a szakember. Emlékeztetett: néhány évvel ezelőtt volt egy hasonlóan válságos időszak, ám rövidebb ideig tartott, hiszen most már október eleje óta akadozik az ellátás. Galaczi Attila ugyanakkor attól tart, hogy amikor újra megjelenik az eddig használt termék, sokkal drágábban adják majd, a kiszolgáltatottak viszont kénytelenek lesznek úgyis megvásárolni.

Fotó: Barabás Ákos

Háromszáz lejt kérnek azért, ami korábban 70–90 lejbe került

Maros megyében is nagy a baj: Mirela Gaston, a fogorvosi kamara megyei elnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a forgalmazók készletei elfogytak, ezért készültségi állapotban vannak a szakemberek, hiszen érzéstelenítő nélkül nem tudnak dolgozni. Pontos kimutatásaik nincsenek, de tudomása szerint olyan fogorvosok is vannak, akik az utolsó doboz zsibbasztószernél tartanak.

Mirela Gaston arról értesült, hogy

a jövő hét folyamán a francia gyártó kiszállít egy adag készítményt, de ezeket a szokásosnál drágábban fogják értékesíteni.

Maros megyében egyébként mintegy 800 fogorvos dolgozik.

A Hotnews.ro-nak bukaresti fogorvosok eközben arról számoltak be: naphosszat csöng a telefonjuk, minden kolléga arról érdeklődik, hogy honnan tudnának érzéstelenítőt beszerezni. Többen elmondták: a kritikus helyzet kezdete óta jelentősen megdrágultak az eladásra kínált zsibbasztószerek: most akár 300 lejt is elkérnek azért a mennyiségért, ami korábban 70–90 lejbe került.