Nem kellenek a korrupcióellenes ügyészségnek az igazságügyi módosítások

Balogh Levente 2017. november 08., 22:36

Az igazságügy működését szabályozó törvényeket módosító javaslatokat egyben, határozottan el kell utasítani az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint.

A korrupcióellenes ügyészség szerdán közleményben nyilvánított véleményeket a parlament előtt levő javaslatokról, kifejtve: az állásfoglalást a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kérésére adták ki a bírák és ügyészek jogállását, az igazságügyi szervek, valamint a CSM működését szabályozó törvények módosítását célzó javaslatokhoz.

A DNA leszögezi: mivel a tervezeteket a bírák és ügyészek megkérdezése, az indokok megjelölése és hatástanulmány összeállítása nélkül dolgozták ki, azok határozott elutasítását tartják indokoltnak.

Eközben Tudorel Toader igazságügy-miniszter a módosítások kapcsán Frans Timmer­mansszal, az Európai Bizottság első alelnökével Brüsszelben folytatott tárgyalásairól számolt be. Közölte: a legkényesebb kérdések, vagyis az igazságügyi felügyelet sorsa, a bírák és ügyészek felelőssége, valamint a főügyészek kinevezésének kérdése került szóba.

Kifejtette: a minisztérium azt támogatja, hogy az igazságügyi felügyelet ne maradjon a CSM irányítása alatt, és a minisztérium hatáskörébe se kerüljön, ehelyett legyen önálló intézmény. A bírák és ügyészek felelőssége kapcsán megjegyezte:

az állam továbbra is felelősséget vállal az általuk elkövetett hibákért, ugyanakkor az ő felelősségüket sem söprik a szőnyeg alá, ha szándékosan rosszhiszeműen járnak el.

A Politico című brüsszeli portál értesülései szerint egyébként Timmernans azt kérte, hogy az alktományosság és a jogállamiság betartását vizsgáló Velencei Bizottság állásfoglalásáig ne fogadják el a módosításokat.