Újabb magyar film kapott nemzetközi elismerést

Hírösszefoglaló 2017. november 02., 18:59

Rangos dicséretben részesült az Álom hava című, 2017-ben készült magyar–szerb történelmi játékfilm Indonéziában. Bicskei Zoltán író-rendező munkája a Szellem, Vallás és Képzelet Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb nemzetközi játékfilm nagydíját kapta.

Jelenet az Álom hava című filmből Fotó: Alomhava.com

Az indonéz fesztivál díjátadó ünnepségét november 10-én és 11-én tartják Bali szigetén. A magyar–szerb koprodukciót meghívták a 6. Delhi Nemzetközi Filmfesztiválra is, amelyet december 4. és 9. között rendeznek meg Indiában. Délvidéken még sosem készült ilyen messzi történelmi időkben játszódó alkotás.

A magyarkanizsai Bicskei Zoltán története a XVII. század végi, török dúlta Bácskába vezeti nézőjét, ahol a totális pusztulás túlélői elkezdik újjáépíteni otthonukat és civilizációjukat.

A filmet nagyrészt az aracsi pusztatemplomban forgatták. Azontúl, hogy ezen alkotásban magyar filmben első ízben jelenik meg Attila hun király, a misztikus cselekmény szereplői többször utalnak egy táltos őrizte csodabaltára, de Mátyás és Szent László király is feltűnik a drámában, melynek végén kibontakozik egy új műfaj: a filmes rege.

Az Álom havát idén tavasszal a budapesti díszbemutató után az ART Mozi Egyesület egyes filmszínházai tűzték műsorra, majd a vajdasági nézők tekinthették meg vándorvetítések keretében, illetve Nagyváradon, a Szent László Napokon tartottak közönségtalálkozóval egybekötött vetítést. A közeljövőben a Vándormozi kezdeményezésnek köszönhetően az egész Kárpát-medencében megnézhetik az alkotást.

A szintén díjnyertes magyar film, a Kincsem vetítésével nyílik meg csütörtök este a 17. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál a Laemmle's Monica Film Centerben, ahol jelen lesz a film rendezője, Herendi Gábor is, közölte az MTI.

Részlet a Kincsem című filmből Fotó: Alter-Native

A legújabb magyar filmeket Hollywoodban bemutató rendezvény idén először két teljes hétig tart a négy Laemmle moziban, a Monica Film Centerben, a Fine Arts Theaterben, Music Hallban és a Playhouse-ban.

Az idei válogatásban összesen 13 mozifilm, 19 tévéfilm, 18 rövidfilm, 8 dokumentumfilm, valamint számos ismeretterjesztő alkotás és animáció kapott helyet.

A fesztiválon Magyarország idei Oscar-nevezését, a Testről és lélekről című filmet Enyedi Ildikó forgatókönyvíró-rendező és Mécs Mónika producer személyesen mutatja be a közönségnek. A szemlét november 16-án Gárdos Éva Budapest Noir című filmjének bemutatója zárja a rendező részvételével.