Több százezren tiltakoztak Barcelonában Katalónia függetlensége ellen

MTI 2017. október 29., 17:14

Több százezren tiltakoztak Barcelona utcáin vasárnap délután a független Katalán Köztársaság létrehozását célzó javaslat ellen, amelyet pénteken szavazott meg a katalán parlament függetlenségpárti többsége.

Fotó: Origó/MTI/EPA/EFE/Javier Etxezarreta

Mind Katalónia vagyunk! – ezzel a jelszóval hirdette meg az eseményt a Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet, amely

1,1 millióra becsülte a résztvevők számát, míg a városi rendőrség 300 ezer tüntetőről adott tájékoztatást.

A Spanyolország egységét támogatók spanyol, katalán és európai uniós zászlókkal, illetve azokat egy közös szívbe foglaló transzparensekkel és léggömbökkel vonultak az belvárosi utcákon, amelyek zsúfolásig megteltek. Szavazunk, Éljen Katalónia, Éljen Spanyolország! – skandálták, és a pénteken leváltott katalán elnökre utalva azt kiabálták: Börtönbe Puigdemonttal!

A felvonulás élén három ellenzéki párt, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt (PSC), és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) vezetői haladtak. Miquel Iceta, a katalán szocialisták vezetője újságíróknak elmondta:

most arra van szükség, hogy sok ember nagyon világosan kimondja: nem fogadja el az egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot, nem fogadja el Spanyolország megosztását.

Inés Arrimadas, a Ciudadanos politikusa arra kérte a katalánokat, hogy a következő helyi parlamenti választásokon – amelyet december 21-ére írt ki a spanyol miniszterelnök – tömegesen menjenek szavazni, hogy „megnyerjük a jövőnket”.

„Ha mindannyian elmegyünk szavazni december 21-én, a függetlenségpártiak nem fognak újra kormányozni Katalóniában” – mondta Xavier García Albiol, a PP helyi vezetője. A tüntetés alkalmából felállított színpadon közéleti személyiségek váltották egymást, voltak, akik videoüzenetet intéztek az egybegyűltekhez.

A felszólalásokban az együttélés, az egyetértés mellett emeltek szót, elutasítva a függetlenségpártiak törekvéseit a katalánok megosztására. Emellett a decemberi előrehozott választásokon való részvétel fontosságról beszéltek és voksolásra buzdítottak. Rövid időn belül ez a második nagyszabású, egységpárti felvonulás Barcelonában, legutóbb október 8-án vonult utcára az úgynevezett csendes többség, azok, akik korábban sosem tüntettek emiatt Katalóniában.