Balla Zsófia és Röhrig Géza a csütörtökön kezdődő Kolozsvári Zsidó Napokon

Kiss Judit 2017. október 25., 22:56

Zenei, irodalmi rendezvényeket, kerekasztal-beszélgetéseket vonultat fel csütörtöktől vasárnapig a harmadízben szervezendő Kolozsvári Zsidó Napok.

Röhrig Gézával, az Oscar-díjas Saul fia című film főszereplőjével vasárnap a Tranzit Házban találkozhat a közönség Fotó: MTI

A Határtalan kultúra elnevezésű programsorozatot, amelynek mottója idén az a Karácsony Benő-idézet, hogy „örömre és egyszerűségre születtünk”, a Kolozsvári Zsidó Hitközség, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Dialógus Egyesület szervezi. „Ami közös mibennünk, azt csak egymástól tanulhatjuk el” – hívták fel a szervezők a figyelmet a rendezvényre, amely csütörtökön este kezdődik ünnepélyes megnyitóval és Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész koncertjével a Kolozsvári Rádió koncerttermében.

Pénteken Lélektől lélekig – örökzöld slágerek a zsinagógában címmel láthatja-hallhatja a közönség Nógrádi Gergely főkántor koncertjét, zongorán kísér Teszter Nelli. A budapesti Frankel Leó úti zsinagóga kántora, a „zsidó Pavarotti” a közösség imáit közvetíti.

Szintén pénteken zenés beszélgetést és irodalmi estet szerveznek Hazatalálás címmel: a Bulgakov Irodalmi Kávéházban szervezett rendezvény meghívottja Balla Zsófia Babérkoszorús és Artisjus-nagydíjas költő, esszéíró.

Balla Zsófia Kolozsváron született asszimilált zsidó családban, nagyszüleit nem ismerhette meg, a tágabb család mintegy száz tagját ölték meg különféle lágerekben. Költői-szellemi attitűdjét kezdettől fogva döntően meghatározza a holokausztnak és következményeinek tragikus, egy életen át gyötrő tudata. Balla Zsófia 1972–1985 között a Kolozsvári Rádió magyar nyelvű adásánál dolgozott zenei szerkesztőként, 1978–1982 között a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör vezetője volt. 1980–1989 között útlevelét bevonták. 1994-ig különböző romániai magyar lapoknál dolgozott.

1990 óta a Román Írószövetség választmányi tagja, valamint a Magyar Írószövetség tagja. 1992-től a pécsi Jelenkor szerkesztőbizottsági tagja. 2013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Balla Zsófiát Varga Melinda költő, szerkesztő kérdezi, az esten közreműködik Nagy Gergő zongoraművész és Laczkó Vass Róbert színművész. A költőnővel egyébként csütörtökön este hat órakor is találkozhat a közönség a Kolozsvár Társaság székhelyén – Főtér 22. szám –, ahol Demény Péter íróval, a Látó folyóirat szerkesztőjével beszélget.

Szombaton a Jeruzsálem, kedvesem... című előadásra várják a közönséget a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotába.

Héber nyelvű istenes énekek, majdnem feledésbe merült jiddis nyelvű kuplék, huszadik századi örökzöld szerzemények, musicalbetétek és filmdalok, a szakrális és profán zsidó énekművészet gyöngyszemei elevenednek meg Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész előadásában. Szintén szombaton a Jiddise máme – A lélek hangja, amikor a szívből szól című estre várják a közönséget, a Malek Andi Soulistic zenekar a kolozsvári zsinagógában lép fel. 

Vasárnap szintén a zsinagógában a Mazel Tov zenekar klezmerkoncertjét hallhatják az érdeklődők. A zenekar 2002-ben a Kolozsvári Zsidó Hitközség égisze alatt alakult, az együttes repertoárjában egyaránt helyet kap a szefárd és az izraeli zene héber dalokkal, de a műsor gerincét főleg jiddis énekek és hagyományos klezmerdarabok alkotják.

Vasárnap a Tranzit Házban találkozhat a közönség az Oscar-díjas Saul fia című film főszereplőjével, Röhrig Gézával,

a beszélgetés címe: A szivárványban békét köt a tűz a vízzel, avagy ki volt és ki nem volt Noé, GENEZIS 6:5-9:29. „Röhrig Géza története a hitről és a szabadságról szól, ami végső soron ugyanaz. És bárhol él, immár a magyar zsidósághoz tartozik” – írták a szervezők. Röhrig Gézával Visky András író, drámaíró, dramaturg beszélget. A rendezvény részletes programja a Határtalankultúra.hu honlapon található.