Páva Adorján 2017. október 24., 22:41

Centenáriumi közeledés, haladás

A nyáron kinevezett tárcavezető szerint fontos testvéri üzenetet megfogalmazni a kisebbségek, különösen a magyar közösség számára, hogy jövőre a románokkal együtt ünnepeljék az egyesülés centenáriumát. A tavaly decemberi választásokon Buzăuban szenátori mandátumhoz jutott honatya hozzátette, nagyon fontos, hogy a magyar kisebbség képviselői továbbra is azért harcoljanak, hogy a magyarok jobban éljenek Romániában, „akármit is értünk ezen”, ugyanakkor azt szeretné, hogy a centenáriummal kapcsolatban a politikusok ne essenek túlzásokba, hanem szolidaritásról tegyenek tanúbizonyságot.

Romaşcanu megnyilvánulása elsősorban azért fontos, mert a magas beosztású kormánytagok közül talán elsőként fogalmazott meg baráti hangvételű (minden bizonnyal annak szánt, legalábbis annak beállított) üzenetet számunkra a nacionalista haddelhadd övezte centenáriumi készülődés, többségi „feltöltődés” időszakában. Ugyanakkor nyilatkozatából nem hiányoznak az ingerlő, kötelező módon ismételgetett szólamok sem (például: együtt kell ünnepelni, illetve Románia betartja azt, amit az egyesüléskor ígért), és finoman szólva erőltetett az az érvelése is, miszerint a szintén 1918-ban létrejött Csehszlovákiával és Jugoszláviával (az akkor megalakult szerb–horvát–szlovén államra, illetve királyságra gondolhatott) ellentétben „Nagy-Románia” azért nem bomlott fel, mert „ez egy korrekt konstrukció”, amely a legszilárdabb alapokon áll.

Mindezek fényében kijelenthető, hogy a magyar kisebbség irányába tett gesztus csetlő-botlóra sikeredett, ám tény, hogy egyfajta nyitásnak tekinthető, még akkor is, ha az ajtó nyikorgása sérti a fülünket, szimatunkat pedig zavarja az óhatatlanul kiáradó, jól ismert Dâmboviţa-parti posványszag. A „testvéri” közeledés megfogalmazása jó néven vehető, de sajnos nehezen hihető. Többek között azért, mert Lucian Romaşcanu zöldfülűnek számít a nagypolitika prérijén: első mandátumát tölti a parlamentben, ahová sajtótrösztök menedzseri székéből nyergelt át, befolyásosságáról pedig sokat elmond, hogy kinevezése után „kánkánminiszternek” csúfolták, az általa vezetett egyik bulvárlap nevét „megörökölve”.

Kultuszminiszterként ugyanakkor a „nagy egyesülés” századik évfordulóját övező események megszervezését nevezte meg egyik legfontosabb teendőjeként, e tekintetben pedig szép tőle, hogy a maga módján ránk is gondolt. Úgy látszik, van olyan kezdő politikus, akiben nem a magyarellenesség növekedésével arányosan duzzad a hazafias mell. Ám félő, hogy a kormányban egyedül van ezzel így, és dörzsöltebb, minden hájjal megkent mesterei hamarosan kiverik a fejéből baráti gondolatait, miközben „haladó szintre” emelik.

{K1}