Az erdélyi kórházépítés is terítékre került az Országgyűlésben

Hírösszefoglaló 2017. október 24., 17:57

Az erdélyi kórházépítésről, valamint a határon túl is működő cégek nyelvhasználatáról is szó esett kedden a budapesti Országgyűlésben az azonnali kérdések során.

Fotó: MTI

Kiss László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselője az esetleges partiumi vagy székelyföldi kórházépítésre kérdezett rá. Arra várt választ: mikor készül el a végleges koncepció egy a magyar állam által Erdélybe építendő egészségügyi intézményről. „Kik dolgoznak majd ott?" – sorolta kérdéseit, amelyekre azonban nem kapott konkrét választ.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára ugyanis az MTI beszámolója szerint kijelentette: „nem lehet tudni, hogy a képviselő pontosan kinek és minek drukkol". Emlékeztetett a szocialisták 2005-ös kampányára, amikor 23 millió románnal riogattak.

Rétvári sorolta azokat a magyar beruházásokat, amelyek a Kárpát-medencében futnak, a többi között óvodafejlesztéseket és magyar nyelven oktató felsőoktatási intézmények segítését emelte ki.

„Az egészségügyi ellátások előrevitelét a MÁÉRT is segítheti" – tette hozzá az államtitkár.

Ezzel egy időben a Jobbik azt kifogásolta, hogy nem változik a magyar cégek nyelvpolitikai hozzáállása a határon túl. Szávay István képviselő szerint magyar tulajdonban lévő cégek – mint a MOL vagy a CBA – a határon túl nem törődnek azzal, hogy üzleteikben magyarul is beszéljenek, hogy kiadványaik magyar nyelvűek legyenek. Szerinte „utaznak" a határon túli magyarok pénzére, de identitásuk érdekében nem tesznek semmit.

Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára azokat az eseteket sorolta, amelyek során szerinte a Jobbik politikusai sértették meg a határon túli magyarokat, például amikor a szolnoki elnökük az észak-amerikai indiánokhoz hasonlítva őket kijelentette: üveggolyóért megvehetők. Leszögezte: a nem állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok belső működésébe nem szólhat bele a kormány, de azokéba sem, amelyekben nincs többsége, így nem tudnak érdemi befolyást gyakorolni az általuk is fontos cél, a magyar nyelv használata érdekében.