Izgalmas játék istennel – Varga László Edgár új verseskötetéről a kolozsvári Bretter-körön
Egyetlen dologban értettek egyhangúlag egyet a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör hétfői évadnyitó estjének résztvevői Varga László Edgár költő új versciklusa kapcsán: nagyon jó.
A pár héten belül megjelenő, „bejárónőm: isten” című kötet az 1985-ben született szerző, lapunk volt munkatársa második kötete lesz a 2014-ben napvilágot látott Cseréptavasz után. Az azonban, hogy a versek – melyek középpontjában, mint a cím is mutatja, a szerző által csak grétának becézett isten áll – istenkeresésnek vagy inkább istentagadásnak minősülnek, nem derült ki.
Az irodalmi műhely résztvevői kicsit mintha saját istenüket is keresték volna a verssorok között.
André Ferenc, a kör elnöke vitaindítójában rámutatott: Varga László Edgár nem tagadta meg önmagát, a komoly hangvétel mellett az új költeményekből is a rá annyira jellemző irónia köszön vissza, melyről nehéz megállapítani, hogy huncut cinizmus, vagy inkább védelmi mechanizmus, és a szerző a vicces beszólásokkal önmagát leplezi. André a Nyugat hatását vélte felfedezni a ciklusban, mely szerinte Parti Nagy Lajosra is emlékeztet. De nem a Pilinszky-féle istenkeresésnek és nem is Petri György istennel való hetyke feleselésének vagyunk tanúi,
Varga László Edgár „játékosan” nyúl istenhez, nem túloz, nem írja túl. És bár ez veszélyes játék, ugyanakkor izgalmas is.
Az új versciklus legfőbb újdonsága, hogy a szerző már nem bújik más figurák mögé, inkább megmutatja magát, és cinizmusa sem annyira erőteljes, de továbbra is hatásos. A versek stílusa könnyed, egyszerű, néha mégis hátborzongató – vélték a hozzászólók. A nyugatos hatás inkább a tiszta jambusokban, izgalmas rímekben érhető tetten, melyek Varga László Edgárnak a kisujjában vannak, hangzott el.
Bár a téma miatt a középkori irodalommal való párhuzam is adja magát, a ciklus inkább posztmodern vagy metamodern, már-már apokaliptikus. A verseket olvasva nem feledkezhetünk meg „a világhoz alkalmazkodófélben lévő szerzőről, akinek azonban a társadalom nem társa” – hangzott egy másik hozzászólás. – Aki otthon ül, történeteket talál ki, és az, hogy opponense éppen isten, lényegében mindegy. Olyan vélemény is volt, hogy a versek inkább isten hiányáról szólnak, mint jelenlétéről, hiszen bár megjelenik, nincs vele kapcsolat.
Ráadásul felmerül a kérdés, ha isten a bejárónője, a szerző fizet is neki? És mi a fizetség? A felnövés, amire az „isten többé nem tesz rendet nálam” című vers utal?
Varga László Edgár szerint ez meglehet, de azt is hozzátette, „még nem tartunk ott, szerencsére”. A szerző egyébként nyitva hagyta a felmerült kérdéseket, szűkszavúan úgy összegezve, hogy az est során egy dolog derült ki biztosan: nem ő isten.