Megszavazta a szenátus az oltástörvény tervezetét

MTI 2017. október 24., 10:30

Egyetlen tartózkodással, csaknem egyhangúlag szavazta meg a szenátus hétfőn az oltástörvény tervezetét, amely a súlyos kanyarójárvány közepette éles közvitát váltott ki a román társadalomban.

A szenátorok lényegi módosítás nélkül erősítették a bukaresti kormány által augusztusban elfogadott törvénytervezetet, amelynek első változatát még áprilisban bocsátotta közvitára az egészségügyi minisztérium.

Az eredeti tervek szerint a törvény 2018 január elsején lépett volna hatályba, ezt a rendelkezést azonban a szenátus törölte a szövegből.

Az egészségügyi hatóságok az oltásmegtagadás büntetésével akarták elejét venni annak, hogy a kanyaróhoz hasonlóan más, felszámoltnak hitt ragályos betegségek okozzanak járványt az országban, de szándékuk heves ellenállásba ütközött az oltások káros mellékhatásaitól tartó, a kanyaró körüli médiakampány mögött gyógyszeripari érdekeket sejtő civil szervezetek részéről.

A kidolgozott tervezet végül nem írt elő közvetlen büntetést az oltásmegtagadásért, viszont megbélyegzéssel és kiközösítéssel próbál nyomást gyakorolni a szülőkre.

A törvénytervezet szerint a gyerekek bölcsődei, óvodai vagy iskolai beíratásához oltási bizonylatot kell mellékelni, vagy háziorvosi igazolást arról, ha valamely vakcina beadása ellenjavallt. Amennyiben a gyermek nem kapta meg a korának megfelelő kötelező védőoltások mindegyikét, az oktatási intézménynek és az egészségügyi hatóságoknak egy éven belül gondoskodniuk kell arról, hogy a gyerek ellenállóvá váljon az oltásprogramban nevesített ragályos betegségekkel szemben.

A szülők (vagy törvényes gyámok) hozzájárulása a gyermek beoltásához alapértelmezett, azok a szülők, akik ezt ellenzik, írásos nyilatkozattal akadályozhatják meg a törvényben megszabott
kötelező vakcinák beadását.

Magát az oltásmegtagadást nem büntetnék, de tízezer lejes bírságot helyeznek kilátásba azoknak az oltásmegtagadó szülőknek, akik nem vesznek részt a számukra szervezett egészségügyi tanácsadásokon.

A megyei oltásügyi bizottságoknak legalább háromhavi rendszerességgel kell „tanácsadást” szervezniük az oltásmegtagadó szülők számára, amíg rá nem veszik őket, hogy jobb belátásra térjenek.

A közegészségügyi hatóságok által ingyenesen biztosított oltásprogram a torokgyíkkal, tetanusszal, szamárköhögéssel, kanyaróval, rózsahimlővel, mumpsszal, és hepatitis B vírussal szembeni immunitás kialakítását célozza.

Az oltások beadatását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában a szülők egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított kampány hatására.

A médiakampány és az oltóanyag-ellátás akadozása miatt a lakosság átoltottsági szintje a járványügyi védettséget jelentő 95 százalékról 80 százalékra csökkent. Ilyen körülmények között a több európai országot érintő kanyarójárvány Romániában csaknem tízezer megbetegedést okozott és 35 halálos áldozatot követelt.

A törvényről a végső döntést a parlament képviselőháza hozza meg.