Csak jövőre fogadják el az új nyugdíjtörvényt, de „nem kérdéses” a pontérték növelése

Hírösszefoglaló 2017. október 18., 22:12

A nyugdíjpont értékének a kormányprogram által is előírt növelése „nem kérdéses” – hangsúlyozta Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök a koalíciós alakulatok szerdai egyeztetését követően.

Fotó: Pál Árpád

Dragnea azt mondta, 2018 júliusában 10 százalékkal nő a nyugdíjpont értéke, ahogyan az a kormányprogramban is szerepel, az új nyugdíjtörvényt azonban, bár „majdnem kész”, nem fogják idén elfogadni.

„Soha nem volt szó arról, hogy ezt már a 2018-as költségvetésbe belefoglaljuk, mert az nem lett volna reális.

Hosszú ideig el fog húzódni a nyugdíjak újraszámolása, mert több millió dossziéról van szó.

A cél felszámolni az igazságtalanságokat. Valamennyi idővel ezelőtt azt a politikai döntést hoztuk, hogy előbb véglegesítjük azokat a jogszabályokat, amelyekre most szükség van, mint például a költségvetési törvény, a megosztott áfafizetés, az egységes bértörvény, és miután ezek a parlament elé kerülnek, a miniszterelnök irányításával újrakezdjük a tárgyalásokat a nyugdíjtörvényről a munkaügyi miniszterrel” – érvelt az Agerpres szerint Dragnea.

A PSD elnöke azt mondta, a választási kampányban és a kormányprogramban

azért ígérték „legkésőbb 2017 októberére” a nyugdíjtörvény módosítását, mert akkor nem számítottak arra, hogy ilyen nagy problémákat rejt magában a nyugdíjrendszer.

„Sok időre volt szükségünk ahhoz, hogy minden információhoz hozzáférjünk. Sajnos még mindig vannak Romániában olyan közintézmények, amelyektől elég furcsa módon lehet megszerezni az információkat” – mutatott rá Dragnea.