Egy angol úriember Kolozsváron – tízezer rajongót kápráztatott el Sting
Elkoptathatatlan slágerek, kiváló zenészek, és egy még mindig kitűnő formában lévő szupersztár – Sting kedd esti kolozsvári koncertjéről biztosan évekig fogunk még beszélni.
Meglehetősen nehéz közhelyparádé nélkül írni Sting hibátlan kedd esti kolozsvári koncertjéről. Nem könnyű, hiszen az évtizedek óta vitán felül a legnagyobbak közé tartozó newcastle-i születésű, 66 éves popveterán első kincses városi fellépését nem is nagyon lehet bárkiével összehasonlítani.
A popzene Rolls Royce-a – ahogy gyakran emlegetik hősünket – saját ligájában „focizik”, ő képviseli a színtiszta profizmust ebben a műfajban, és ezt a telt házas, első kolozsvári koncertjén is bebizonyította. Ehhez persze főleg az elkoptathatatlan slágerei kellettek, melyek – úgy tűnik – ma is képesek bárkit megszólítani, korosztálytól függetlenül.
Szó nem volt nosztalgiaestről indokolatlan közönség-tapsoltatással és konfettikkel, káprázatos díszletekről, percenkénti tűzijátékról vagy mindazokról a showelemekről, amiket megszokhattunk azoktól a kikopott csillagoktól, csillagocskáktól, akik mindig több éves késéssel lépnek fel mifelénk.
Ez a koncert csak és kizárólag a nagybetűs zenéről és a zenélésről szólt. Nemes egyszerűséggel.
Pontban 20 órakor a fények kialudtak, és Sting felsétált a színpadra, románul köszönt, majd belekezdett az 57th & 9th című legújabb lemezének (talán) legjobb dalába, a Heading South on the Great North Road-ba, a második szakasznál pedig színpadra hívta fiát, Joe Sumnert egy kis közös éneklésre. Kétségkívül elegáns megoldás volt ez a felvezetés, hiszen az apuka a dal befejeztével levonult a színpadról, Joe Sumner pedig bemutathatta saját – szép, de felejthető – műsorát. Az amúgy kiváló vokális adottságokkal megáldott 41 éves gitáros-énekes később Sting háttérénekeseként folytatta.
Az alig félórás „gyerekjáték” után Sting és zenekara már bele is vágott a Synchronicity II című Police-dalba, káprázatos lendülettel, lenyűgöző megszólalásban. Már a kezdés is nagyon erős volt, de
igazán a harmadik szám, az Englishman in New York volt az, amely az addig inkább megilletődöttnek tűnő közönséget bevonta, megmozgatta.
Sting végig elképesztő profizmussal, energiával – s ahogy mondani szokás: lemezminőségben – énekelte-gitározta végig a koncertet, és olyan műsort állított össze, melyben a jól ismert szólóslágerei mellett legalább kilenc Police-szerzemény kapott helyet (ebben a viszonylag nyers, dob–gitár–gitár–basszusgitár felállásban talán ezek szóltak a legjobban), mi több, megidézte David Bowie-t és Bill Witherst is. Kaptunk két ráadást is, s a végén elhangzott a legnagyobb ovációt kiváltó Every Breath You Take és a legvégén az éteri szépségű Fragile is.
Kedd este tízezerötszáz néző tapasztalhatta meg élőben mindazt, ami miatt ez a 66 éves – és még mindig kitűnő formában lévő – angol úriember a popzene elmúlt pár évtizedének egyik megkerülhetetlen kulcsfigurája.
Elképesztő sikerek vannak mögötte, sok-sok millió eladott lemez, megannyi slágerlistás dal és ki tudja, hány világkörüli turné, de még mindig ugyanazzal a lelkesedéssel, fiatalos hévvel, jókedvvel, zenei alázattal játssza kitűnő dalait, mint a ’80-as években, pályája csúcsán. Sting egyébként elmondta a koncert végén, hogy ez az utolsó fellépése az idei, 120 állomásos világkörüli turné keretében. Nem bánnánk, ha a következő körútja alkalmával is visszalátogatna Kolozsvárra egy újabb pimaszul tökéletes koncert erejéig.