Fantom(atika) a palackból: itt az erdélyi képregényújság
Űrhajók a sejtelmesen susogó fenyvesek fölött, titokzatos, szkafanderes idegenek a 19. századi eszközökkel megművelt földeken, bénító üzemmódba állított sugárvetővel ártalmatlanított kutya a faluban.
Az első önálló erdélyi sci-fi képregényújság, a Fantomatika első ránézésre pontosan azt hozza, amit a műfajok, azaz a tudományos fantasztikum és a képregények rajongói vártak tőle.
A folytatás előtt előrebocsátanám, hogy a sajnos még mindig gyakori tévképzettel ellentétben
a képregény nem kizárólag gyerekeknek szól, hanem olyan önálló műfaj, amely fajsúlyos, mély gondolatiságú történeteivel a felnőtt közönséget is előszeretettel megcélozza.
Gondoljunk csak az amerikai Watchmen – Az őrzők című klasszikusra, esetleg a Neil Gaiman-féle Sandmanre, Frank Miller Sin Cityjére vagy a műfajt művészi magasságokba emelő francia Milo Manara és Enki Bilal alkotásaira.
Magyar közegben sem szorítkozik már a képregény a gyerekeknek szóló kiadványokra, illetve irodalmi művek adaptációira
(lásd: a Fülesben folytatásokban megjelent képregények Zórád Ernő, Sebők Imre, Korcsmáros Pál, illetve Fazekas Attila rajzaival), hiszen már jóval korábban megjelentek olyan kezdeményezések, mint az internetes Random magazin.
De Csordás Dániel vagy az Egyesült Államokban a Villámtolvaj – Percy Jackson és az olümposziak rajzolójaként befutott Futaki Attila is a műfaj kiemelkedő magyar művelői közé tartozik. Ezek után már éppen ideje volt, hogy Erdélyben is megjelenjen egy saját képregényes kezdeményezés.
A lapot talán már be sem kell mutatni, azt ugyanis még hivatalosan októberi – gyakorlatilag már szeptemberi – megjelenése előtt a körülményekhez képest a lehető legprofibb módszerekkel vezették be a köztudatba. A székelyföldi, pontosabban kézdivásárhelyi alkotók már a nyár folyamán elkezdték a lehető legtöbb médiafelületet bombázni a hírrel, miszerint hamarosan megjelenik a hiánypótló mű, az erdélyi képregényújság.
Amelynek ráadásul egészen korrekt honlapot is szerkesztettek, amelyen folyamatosan érkeztek a teaserek, illetve az első számban meg nem jelent, azt kiegészítő oldalak,
hogy magasan tartsák az adrenalinszintet a műfaj iránt érdeklődő potenciális olvasótábor tagjaiban.
Így aztán amikor a lap kikerült a nyomdából, már régóta várt jó ismerősként üdvözölhették a művet – immár csak a történettel kellett megismerkedni, hogy eldönthessék: valóban képes volt-e felnőni az előzetes népszerűsítő kampány által felkorbácsolt várakozásokhoz.
Nos jelentjük: a Szabó Krisztina történetéből Sárosi Mátyás Zsolt rajzolta képregény egész jó. Már a megjelenése is igényes: a műfajban felső középkategóriába sorolható kartonfedéllel került a standokra, belelapozva pedig megállapítható, hogy a modern képregénytrendekhez illeszkedik, hiszen nem a klasszikus, fehér alapon színes kockás stílust hozza, hanem a korszerűbb, komorabb és komolyabb fekete alapra készültek a rajzok, és gyakori a szabálytalan, képkocka a képkockában megoldás.
Az oldalpárok grafikai megoldásai, a színvilág és a vizuális megjelenítés néhol a francia művészképregényeket idézik,
jómagam csak a karakterek minden bizonnyal szándékoltan túlstilizált, néha már infantilisnak ható megjelenítését tudom nehezen megszokni – ha egyáltalán.
És akkor maga a történet. Ehhez érdemes előrebocsátani a szerzők által is fontosnak tartott megjegyzést, miszerint a Fantomatika elnevezés atyja a sci-fi lengyel klasszikusa, Stanisław Lem, aki a mai kifejezéssel virtuális valóságnak nevezett mesterséges realitást, holografikus világot jelölte meg a fantomatikus kifejezéssel.
A sztori egy egyszerű, paraszti társadalom hétköznapjainak bemutatásával indul, amelyben a főszereplő fiatal srác, Bereg a legkevésbé sem érzi otthonosan magát, a túlságosan is unalmas rusztikából a csillagok közé vágyik. Emiatt természetesen ő válik a falubeliek élcelődéseinek céltáblájává – mindaddig, amíg ki nem derül, hogy mindannyian illúzióban éltek, és a technikai megvalósításoktól gyakorlatilag teljesen mentes világ nem az egyedüli az univerzumban.
A lehetőségekhez képest remélhetőleg spoilermentes ismertetőnkből is kiderül, hogy számos sci-fi klasszikusból ismert motívum köszön vissza – gondoljunk csak a Csillagok háborújára vagy a Mátrixra, ugyanakkor a klasszikus filozófia egyes elemei is megjelennek, némi csavarral – ebben a történetben, ugyanis Platón barlangjának – ahol a bent levők csupán a valódi világ árnyképeit láthatják – itt éppen az ellentéte jelenik meg, hiszen a szereplők éppen hogy egy titkos barlangban levetített képekből értesülnek arról, hogy nem az ő világuk az egyetlen.
A sztori elgondolkodtató módon vázolja fel azt, mennyire reménytelen minden utópista, társadalommérnökösködő igyekezet ellenére a tökéletes társadalom létrehozása,
hiszen mindig lesznek olyanok, akik szerint lehet még az övéknél is jobb világban élni. Legalábbis az egyik alapkonfliktusnak éppen ez tűnik – bár ahhoz, hogy a sztoriról érdemben többet mondjunk, meg kell várni a további részeket, amelyek havi rendszerességgel kerülnek majd az újságárusokhoz.
Az első rész elolvasása után azt mondom: érdemes várni és adni egy esélyt a Fantomatikának, illetve a lap köré tömörülő – és a szándékok szerint folyamatosan bővülő – alkotóközösségnek.