Amerikai csapatszállító páncélosokat fognak gyártani Romániában

MTI 2017. október 10., 17:01

A román hadsereg számára csapatszállító páncélosokat gyártó vegyesvállalat létrehozásáról állapodott meg kedden Bukarestben a svájci Mowag-üzemeket tulajdonló amerikai General Dynamics vállalat és a bukaresti ipari minisztérium.

A megállapodás célja az, hogy a román hadsereget Piranha 5 típusú csapatszállító páncélosokkal szereljék fel, amelyeket a Bukaresti Gépgyárban fognak gyártani az ehhez szükséges technológia meghonosítása nyomán – közölte a kormány sajtóirodája.

Az emlékeztető aláírásánál Mihai Tudose kormányfő, több miniszter és Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete is jelen volt. A miniszterelnök rendkívüli fontosságú eseménynek minősítette a román védelmi ipar szempontjából az amerikai General Dynamics együttműködését egy román állami vállalattal. A kormányközlemény nem részletezte, hány páncélost vásárol a román hadsereg és milyen áron szerzi be ezeket.

Mihai Fifor védelmi miniszter amerikai látogatása után, két hete úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint a román hadsereg még idén megkapja az első tíz Piranha páncélosát.

A Hotnews.ro hírportál úgy tudja, Románia 227 Piranha 5-ös páncélost vásárol, amelyeket – az első harminc, Svájcból érkező jármű kivételével – Bukarestben fognak gyártani.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) augusztus elején hagyta jóvá a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket. A román hadsereg nyolc nagyszabású beruházási programot indít, ezek mindegyikének értéke meghaladja a százmillió eurót. A B1 hírtelevízió szerint a 2026-ig tartó hadi beszerzések sorában Románia 370 millió eurót fordítana Piranha típusú nyolckerék-meghajtású csapatszállító páncélosokra.

A korábbi szakértői kormány idején tavaly egy másik, román-német vegyesvállalat létrehozásáról született megállapodás a német Rheinmetall Landsysteme és az Uzina Automecanica Moreni között, hogy nyolckerék-meghajtású páncélosokat és 4x4-es harckocsikat gyártson a román szárazföldi erők számára. Az akkori kezdeményezés további sorsáról a mostani szociálliberális kormány nem nyilatkozott. Románia az idei évtől kezdődően a GDP két százalékának megfelelő összeget, több mint hárommilliárd eurót fordít védelmi kiadásokra.