„Feléledt” gazdaságélénkítés: rábólintottak a magyar kormány erdélyi programjára

Szucher Ervin 2017. október 05., 10:45

Három hónapos halogatás után október elsején elkezdődhetett a Magyarország kormánya által meghirdetett erdélyi gazdaságfellendítő program. Ez idő alatt világossá vált, nem kifogásolják a támogatási rendszert a román hatóságok.

Fotó: Boda L. Gergely

„Elkötelezettek vagyunk megtenni ezt a történelmi lépést, mert anyagi értelemben is felelősséget vállaltunk a külhoni magyarságért, jelenleg pedig a politikai akarat és képesség egybeesik, és helyi partnerre is leltünk” – ezekkel a szavakkal indította útjára ez év májusában Marosvásárhelyen Magyar Levente az erdélyi gazdaságfellendítő programot.

A szalagvágáson az Orbán-kabinet gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára ugyanakkor arról is beszélt, hogy

kormánya évtizedes távlatban tervez, ezért várhatóan a kiszámítható, átlátható, hatékony program stabil pillére lesz a nemzetpolitikának.

Magyar Levente szerint az anyaország támogatása olyan anyagi fellendülést eredményezhet, amilyen még nem volt Erdélyben. Az ünnepi eseményen az is elhangzott, hogy az idei pályázatokat június 15. és július 14. között fogadják.

Amint beszámoltunk róla, a Pro Economica három típusú pályázatot hirdetett. Egyrészt

anyagi segítséget készült nyújtani a mezőgazdasági földterületek telekeléséhez, másrészt állatok, mezőgazdasági gépek és eszközök vásárlását szerette volna támogatni. Harmadrészt segítséget kívánt nyújtani a kis- és középvállalatoknak.

Az idei, kísérleti évre Budapest egymilliárd forintos költségvetést irányozott elő.

Nyár eleji hidegzuhany

A kezdeti optimizmust és ezzel együtt a Pro Economica eredeti terveit a Grindeanu-kormány megbuktatása körül kialakult magyarellenes hisztéria törte meg.

A közösség gyalázása mellett a bukaresti kereskedelmi tévéadók némelyik műsorában a gazdasági programról is elhangzott egy-egy rosszindulatú célzás,

olykor hamis információ a meghívottak vagy akár a műsorvezetők részéről. A félelmetes arányokat öltő magyarellenes hangulatban a program lebonyolítói a halasztás mellett döntöttek.

„A Pro Economica Alapítványnak, mint a gazdaságfejlesztési program lebonyolítójának a célja, hogy a befogadó ország, azaz Románia jogrendjébe illeszkedjenek a tervezett gazdaságfejlesztési támogatások, és azok széles körben elfogadottak legyenek. Éppen ezért a közeljövőben sorra kerülő további egyeztetések lezárultáig a pályázati felhívások megjelentetését elhalasztjuk” – ez a közlemény jelent meg július 5-i keltezéssel az alapítvány honlapján.

Román igen a magyar támogatásra

Az eltelt időszakban a pályázatok meghirdetői a versenytanácshoz és a diszkriminációellenes bizottsághoz fordultak. Ugyanakkor diplomáciai szinten is párbeszéd indult a két ország között.

Megkaptuk a hivatalos válaszokat, ezek alapján, a pályázati kiírás és a támogatási rendszer nem sérti a versenytársakat, ugyanakkor nem is diszkriminál senkit”

– fejtette ki lapunknak Kozma Mónika, a Marosvásárhelyen székelő Pro Economica ügyvezetője.

Kozma Mónika Fotó: Facebook/Kozma Mónika

Románia és Magyarország augusztus végén egyezett meg a program maradéktalan életbe ültetéséről. Szijjártó Péter külügyminiszter akkor a nap legjobb hírének nevezte, hogy bukaresti találkozóján Teodor Meleşcanu, valamint a román kormány többi képviselője is pozitívan fogadta azt a magyar szándékot, hogy a vajdasági és a kárpátaljai után Budapest erdélyi gazdaságfejlesztési programot is indítson.

A németek már dolgoznak hasonló programon Románia területén, és mi a német mintára szeretnénk elindítani ezt.

Abszolút pozitív a román kormány hozzáállása, és már csak néhány technikai részletet kell tisztáznunk ahhoz, hogy ezt a magyar, a román és az EU-s jogszabályoknak is meg tudjuk feleltetni” – nyilatkozta öt héttel ezelőtt Szijjártó.

A külügyminiszter a Romániai Németek Demokrata Fóruma segédletével működő brassói Saxonia–Transilvania Alapítvány hasonló tevékenységére célzott. Ez a német kormány támogatását közvetíti az erdélyi szászok és svábok felé.

A program nem, a határidő módosult

A bejelentett program nem módosul, mindössze a pályázati határidő tolódik ki október 20-ig.

Magyar Levente és Kelemen Hunor egy korábbi sajtótájékoztatón Fotó: Boda L. Gergely

A 2017-es mezőségi, kísérleti jellegű támogatási rendszer célja itthon tartani a fiatalokat, megtanítani az embereket a tulajdon megbecsülésére, arra, hogy ha birtokolnak egy földdarabot, vagy létrehoznak egy vállalkozást, értékkel rendelkeznek.

„Ugyanakkor főpróbája a jövő évi, tizenhat erdélyi megyére kiterjedő programnak”

– tette hozzá Kozma Mónika.

Előzetes felvilágosítást a www.proeconomicaalapitvany.ro honlapon vagy a szervezet marosvásárhelyi székhelyén, a Szentgyörgy (Forradalom) utca 1. szám alatti Köpeczi–Teleki- házban lehet kapni.