Sétányt neveznének el Marossy Anna természetvédőről Váradon

Pap Melinda 2017. október 04., 13:45

Marossy Anna biológusról, a váradi Körös-part és a püspökfürdői tündérrózsa-rezervátum egykori védelmezőjéről neveznék el a nagyváradi Ezredévi Emléktér (Parcul Libertăţii) egyik sétányát.

Fotó: Bihon.ro

Marius Sabău, a Körös-parton, a Garasos híd mellett húzódó sétányon található Florius Art virágüzlet tulajdonosa így akar tisztelegni a két éve elhunyt környezetvédő emléke előtt, és aláírásgyűjtést kezdeményezett terve megvalósításához.

Többek között az egykor a közelben lakó Marossy Annának is köszönhető ugyanis az itt található évszázados fák megmenekülése,

a tíz évvel ezelőtti partrendezési munkálatok során a biológus vehemens tiltakozásának köszönhetően kerülték ki ezeket a kotrógépek és fogadták örökbe a váradiak.

A „keresztelőhöz” 300 támogató aláírásra van szükség, de a kezdeményező 500-at tervez összegyűjteni. Marius Sabău valószínűleg támogatókra talál, ugyanis nemcsak Marossy Anna volt népszerű a lakosok körében, maga a virágárus is az.

Tavaly azzal lopta be magát a nagyváradiak szívébe, hogy a sétány mentén saját pénzéből többezer tulipánhagymát ültetett el,

hogy tavasszal az arra járók gyönyörködhessenek a színkavalkádban. Később az itt kialakított lugasban egy pianínót helyezett el, hogy legyen hol gyakorolniuk a közeli zeneiskola diákjainak és a helyi zenekedvelőknek.

A virágboltban aláírható íveket a helyi sajtó beszámolója szerint egy hét alatt több mint száz váradi látta el kézjegyével.

Marossy Anna emlékére tavaly októberben az időközben kiszáradt püspökfürdői tündérrózsa-rezervátum közelében avattak emléktáblát.

A neves váradi biológusra, természetvédőre egykori munkatársai – a Körösvidéki Múzeum szakemberei –, a Nagyváradi Egyetemen tanuló egykori diákjai, illetve a környezetvédő és védett területek kezeléséért felelős szervezetek képviselői emlékeztek ily módon.