Megújul a kolozsvári Szamos-part, visszakapják a gyalogosok

Kiss Előd-Gergely 2017. október 04., 12:54

Spanyol cég nyerte meg a kolozsvári Szamos-part korszerűsítésére kiírt tervrajzpályázatot. A beérkező pályamunkákból kiállítást nyitott a kincses város polgármesteri hivatala. A nyertes megoldás a gyalogosokra összpontosít.

Fotó: Alina Andrei

Tizenegy pályamunka közül egy spanyol tervezőcég nyerte meg a kolozsvári Szamos-part korszerűsítésére kiírt tervpályázatot a polgármesteri hivatal és az Országos Építészkamara erdélyi szervezete által idén júniusban meghirdetett verseny keretében.

A Rethinking Someş (A Szamos újragondolása) című vetélkedő célja az volt, hogy a Szamos-part kolozsvári szakaszának átfogó fejlesztési tervét dolgozzák ki.

A beérkezett munkákat október 2–8. között a Szentegyház (Iuliu Maniu) utcai kiállító­teremben lehet megtekinteni.

A polgármesteri hivatalt képviselő Ovidiu Câmpean a Krónikának elmondta, örültek annak, hogy a tervrajzpályázat nemzetközivé vált – a spanyol cégen kívül egy olasz pályamunka is beérkezett –, ez pedig főleg azzal magyarázható, hogy a zsűriben is neves, Európa-szerte elismert építészek foglaltak helyet.

A zsűri elnöke Dietmar Steiner osztrák építész volt, aki többek közt Barcelonában, Berlinben, Bostonban, a Harvardon is adott elő egyetemi tanárként. Steiner egyébként a projekt kapcsán azt mondta, a verseny színvonala az európai átlag fölött volt.

Szintén az építészekből álló nemzetközi zsűri tagja volt az újvidéki Darko Palics, a franciaországi Alexandre Sorrentino, a spanyolországi Alfonso Vegara is.

A spanyol Práctica tervezőiroda fődíja a kivitelezési szerződés értéke, összesen 1 577 345 lej. A Prácticát vezető José Ramón Sierra Gómez de León elmondta:

örültek, hogy Kolozsvár nyitott az európai építészeti trendekre. Szerinte az általuk javasolt terv számos gondot megold majd a városban.

Mint részletezte: nem akartak egyedi megoldásokkal előjönni, hanem meg akarták érteni, hogy hogyan lehet a Szamost a város aktív részévé tenni. Dinamikus megoldást javasoltak, azaz olyan városrendezési stratégiát, amely a jövőben felmerülő gondok orvoslatára is alkalmas, mert a város és annak igényei folyamatosan változnak.

Guttmann Szabolcs műépítész, az építészek rendje erdélyi fiókjának elnöke a téma kapcsán úgy fogalmazott, míg a modernisták az autósoknak próbáltak megfelelni,

a posztmodern építészet a gyalogosokat próbálja kiszolgálni. Szerinte a győztes pályázat is számukra nyújt megoldást.

Fotó: Horváth László

Mint részletezte: a parton lehet gyalogosok számára újabb felületeket kialakítani, hiszen árvízveszély nincs, ugyanis a folyó vízhozama már 10 kilométerrel feljebb szabályozva van.

Amióta a Szamos vize megtisztult, azóta az állatok visszaköltöztek a folyóba. Már csak azt kell megoldani, hogy az emberek is hozzá tudjanak férni a Szamos-parthoz”

– fejtette ki Guttmann Szabolcs.