Molnár Judit 2017. október 04., 09:44

Egy szófordulat mélyrétegei

Egy életen át használom, a mélyrétegek feltárása nélkül. Mostanában döbbentem rá, egy véletlenül előbukkanó emlék kapcsán. Ha valami nagyon sikerült, szép, ízletes stb. röviden úgy jellemezzük, hogy hét nyelven beszél. Mindnyájan értjük.

Sok évvel ezelőtt egy kolléganőm örömmel mutatta, milyen őszi cipőt sikerült vennie, épp olyat, amilyenre már régen vágyott. Mi, nők kicsit irigykedve vettük közre és csodáltuk a szerzeményt, hangoskodásunkra felfigyelt egy román kolléganő, és odajött ő is megnézni, mi bajunk. A boldog cipőtulajdonos pedig, románra fordítva kérdezte meg: ugye gyönyörű, hét nyelven beszél?!

A kolléganő megdöbbent, és visszakérdezett: mit csinál? Hét nyelven beszél. Nem értem, mondta, hogy beszélne egy cipő hét nyelven?! A cipő az cipő, nem beszélő papagáj. Egymás szavába vágva igyekeztünk megmagyarázni, hogy ez a mi nyelvünkön mit is jelent. Jóindulatúan ránk hagyta, azt mondta, nem számít, de ott hagyott minket, mint olyanokat, akiknek mondjuk a legjobb csokoládé a ropogósra sült libacomb.

Talán soha nem jut eszembe ez a régi emlék, ha mostanában nem erősödik fel annyira – mindenfelől – a sápítozó honfibú és a folytonos kirekesztős játék. A vérre menő viták, hogy például a katalánoknak nincs is joguk a külön nyelvhez. Érdekes, amikor hajdanában kialakult, még senki nem vétózta meg a megszólalásuk jogát. Beszéltek, ahogy akartak és tudtak. Ha nem is hét nyelven, de egyen, az ő sajátjukon.

Ezt úgy látszik, nehéz megérteni. Azoknak, akik például rajtunk kérik számon az anyanyelvünkhöz képest az ország nyelvének hátrább sorolását. Mintha legalább szülőanyja is lehetne akár hét is valakinek. Van nekünk egy másik mondásunk, az „ahány nyelv, annyi ember”. Ezt már rég nem hallottam használni, pedig nagyon sok igazság van benne. Jacques Chirac, régebbi francia elnök például állítólag azt mondta, hogy a jó francia két dolgot nem tesz: nem fütyüli a himnuszt, és nem beszél angolul.

Szíve joga volt ilyet mondani, igaz, a francia nyelvben sincs meg az értékelést kifejező hét nyelven beszél, nekünk sem véletlenül van meg, nem hiszem. A lassan ránk rakodó történelem ajándéka talán. A nyelvészek dolga volna tisztázni, jogos-e a hét nyelven beszélő örömünk, vagy magunk alatt vágjuk a fát, ha igyekszünk szót érteni másokkal is? Mea culpa, ez most épp nem megfelelő pillanat erre a töprengésre, de bocsánat, ha én mégis büszke vagyok a szófordulatunkra.