Külön számla az áfának: egyelőre opcionális az új adófizetési mechanizmus

Bálint Eszter , Bíró Blanka 2017. október 03., 15:37

Az üzleti szféra azt szeretné elérni, ha jövőre is opcionális maradna a megosztott áfafizetés, úgy érzik, nincsenek felkészülve drasztikus változásra.

Hatályos október elsejétől a megosztott áfafizetés, vagyis a Romániában tevékenykedő cégek dönthetnek úgy, hogy külön bankszámlán kezelik az általános forgalmi adót (áfa/TVA), és külön a termékek, szolgáltatások árát.

A széles körben bírált intézkedés egyelőre csak opcionális,

ám ha a parlament végül a kormány által beterjesztett formában fogadja el a vonatkozó jogszabályt, akkor január elsejétől mindenkinek kötelező lesz áttérni az új mechanizmusra.

De az sem zárható ki, hogy lesznek változások, első megkeresett testületként ugyanis a szenátus pénzügyi bizottságában úgy módosították a törvénytervezetet, hogy a megosztott áfafizetés csak azokra a cégekre legyen érvényes, amelyek az állammal kötnek szerződést. A módosításra és a jogszabályjavaslatra még rá kell bólintania azonban a felsőháznak, s ezt követően még döntéshozó testületként a képviselőháznak is.

Az intézkedés azonban nem nyerte el az üzleti szféra tetszését.

Vannak vállalkozók, akik azt nehezményezik, hogy így kisebb forgótőkével tudnak működni, ami visszavetheti forgalmukat,

mások úgy vélik, lehetetlenség ilyen rövid idő alatt felkészülni egy merőben eltérő könyvviteli rendszerre, megint mások az átállással járó költségeket kifogásolják.

Florin Jianu, a kis- és közepes vállalkozások képviselőit tömörítő munkáltatói szövetség elnöke nemrég rámutatott, a cégek rendelkezésére álló készpénzmennyiség 20 százaléka a megosztott áfafizetés nyomán ott fog állni egy bankszámlán, és elérhetetlen lesz.

Bár a legnagyobbak számára jár több költséggel, a legtöbb kár a legkisebb adófizetők körében fog keletkezni”

– kongatta meg a vészharangot Adrian Benţa adóügyi szakértő az Economica.net portálnak nyilatkozva.

Egyúttal azt javasolta, hogy az intézkedés januártól is maradjon opcionális, legyen elég idő kielemezni, hogy milyen hatásokkal bír, amennyiben pedig bebizonyosodik, hogy árt a cégeknek, akkor csak olyan gazdasági ágazatokban tegyék kötelezővé, amelyekre nagyfokú adócsalás jellemző.

A 130 multinacionális vállalatot képviselő Külföldi Befektetői Tanács (CSI) is úgy véli, hogy a becsületes adófizetőket adminisztratív és bürokratikus terhekkel nyomorítják meg,

ez pedig meglátásuk szerint hosszú távon nem tűnik a legmegfelelőbb stratégiának az adócsalás -ellenes küzdelemben.

Közben pedig még az is lemondott arról, hogy tesztelje a megosztott áfafizetési rendszert, aki korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, cégét már októbertől belépteti az új mechanizmusba, hogy kipróbálja a működését, és amikor januártól már kötelező használni, ez alapján tudjon tanácsot adni az ügyfeleinek.

Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adótanácsadó és könyvviteli szakember érdeklődésünkre elmondta, a szenátus gazdasági bizottságának döntése mindent megváltoztatott,

most már úgy véli, nincs értelme tesztelni a rendszert, hiszen a vállalkozók többsége nem érdekelt. Hangsúlyozta, az alkalmazási módszertan megjelent, a rendszer működik, aki akarja, kipróbálhatja.

Egy friss felmérés szerint a cégvezetők csaknem háromnegyede gondolja úgy, hogy legalább hat hónapra lenne szükségük a megosztott áfafizetésre való áttéréshez,

miközben alig több mint 1 százalék gondolja úgy, hogy 2018. január 1. felkészülten éri őket.

Ugyan a román kormány kedvezményekkel próbálja rábírni a cégeket, hogy álljanak át az új rendszerre már az október–decemberi időszakban, amikor még csak opcionális, de ezek, úgy tűnik, nem elég vonzóak a vállalkozók számára. A felmérés szerint ugyanis a cégek 95,4 százaléka nem kíván idén áttérni a megosztott áfafizetésre.